Köszöntelek az oldalamon! Nagyon szeretek sütni, főzni, alkotni, megálmodni egy ételt, ellazít, kikapcsol, elvarázsol. Szeretek új recepteket kipróbálni, sokszor csak egy elképzelés van a fejemben, főzés közben alakul, formálódik, alakul a végeredmény. Rendszerint jól, mert elég hamar elfogy :) Három kisgyermek anyukája vagyok, fontosnak tartom, hogy minél természetesebb és egészségesebb alapanyagokat használjak. Jó böngészést és főzőcskézést kívánok! Verus

2011. június 26., vasárnap

Barackos, meggyes papucsok



·        50 dkg leveles tészta
·        barack és meggylekvár
·        1 tojás
·        fahéjas porcukor a tetejére


Ha fagyasztott tésztából készítjük, először tegyük a tésztát egy lisztezett deszkára, hogy kiolvadjon. Ha már kiolvadt, nyújtsuk ki 2-3 mm vékonyra majd vágjuk fel kb. 10x10-es négyzetekre. A négyzetek széleit kenjük meg a felvert tojással, majd a közepébe tegyünk egy-egy evőkanálnyi lekvárt. Ezután a jobb alsó és bal felső sarkokat lazán nyomkodjuk össze, a másik két szélét meg enyhén hajtsuk meg és helyezzük a sütiket egy sütőpapírral bélelt tepsire. Kenjük le a tetejüket a tojással és toljuk be a 200 fokra előmelegített sütőbe. Kb. 30 perc alatt szép aranysárgára sülnek.
Ha már kihűltek, szórjuk meg a tetejüket fahéjas porcukorral.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése