Köszöntelek az oldalamon! Nagyon szeretek sütni, főzni, alkotni, megálmodni egy ételt, ellazít, kikapcsol, elvarázsol. Szeretek új recepteket kipróbálni, sokszor csak egy elképzelés van a fejemben, főzés közben alakul, formálódik, alakul a végeredmény. Rendszerint jól, mert elég hamar elfogy :) Három kisgyermek anyukája vagyok, fontosnak tartom, hogy minél természetesebb és egészségesebb alapanyagokat használjak. Jó böngészést és főzőcskézést kívánok! Verus

2014. október 14., kedd

Baracklekváros piskótatekercs



























  • 7 tojás
  • 5 evőkanál liszt
  • 5 evőkanál cukor
  • csipetnyi só
  • fél csomag sütőpor
  • házi baracklekvár

  1.  A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét egy csipetnyi sóval kemény habbá verjük és félretesszük. A sárgáját elkeverjük a cukorral és habosra keverjük. 
  2. A kétféle tojáshabot óvatosan összekeverjük, majd három adagban hozzászitáljuk a sütőporos lisztet. Laza mozdulatokat összekeverjük, vigyázzunk, hogy a hab ne törjön össze.
  3. A tésztamasszát ráöntjük egy nagy, lapos, sütőpapírral kibélelt tepsire és egyenletesen eloszlatjuk rajta.
  4. 180 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt megsütjük.
  5. Sütés után nedves konyharuhára borítjuk és feltekerjük. Néhány perc múlva a sütőpapír könnyen lejön. 
  6. Ha kissé kihűlt, megkenjük baracklekvárral, újra feltekerjük és megszórjuk porcukorral. 





2014. október 12., vasárnap

Francia saláta ropogós töltött kiflivel


























A családban mindenki szereti a majonézes salátákat, most a francia volt soron :) Szeretem, mert sok mindenhez passzol, de leginkább sültek, melegszendvics mellé szoktam tálalni. Most egy nagyon egyszerűen elkészíthető töltött kiflit sütöttem mellé, a siker garantált volt :) A francia salátához a hozzávalókat nem szoktam pontosan mérni, éppen ahogy adódik, de körülbelül így szokott kinézni:


  • fél kg burgonya
  • 2-3 sárgarépa
  • 2  kisebb fehérrépa
  • egy konzerv zöldborsó (kb 25 dkg)
  • 2 savanykásabb alma
  • 3-4 db csemege uborka
  • 2 tojás sárgája, 1 kiskanál mustár, 1,5 dl olaj,  só, cukor, citromlé a majonézhez + 2 nagy doboz tejföl


A töltött kifli hozzávalói:

  • 4 kifli
  • 1dl tej
  • 30 dkg baromfi párizsi vagy toast sonka
  • petrezselyemzöld, őrölt bors

  1.  A burgonyát, fehér és sárgarépát puhára főzzük, majd ha kihűlt, lehetőség szerint kis kockákra vágjuk. Ha vékonyka répáink vannak, karikázhatjuk is. A burgonyát héjában főzzük meg. 
  2. Az almát megpucoljuk, és szintén kockára vágjuk. 
  3. A majonézhez a tojássárgákat elkeverjük egy kiskanál mustárral, majd folyamatosan kevergetve lassan hozzácsurgatjuk az olajat. Végül belekeverjük a tejfölt, ízesítjük sóval, borssal, kevés citromlével.
  4. A felaprított zöldségeket, zöldborsót egy nagy tálban összekeverjük és hozzáadjuk a tejfölös majonézt. Alaposan átkeverjük, majd hűtőszekrénybe tesszük. 2-3 óra hűtés után tálaljuk. Másnap szerintem sokkal finomabb, az ízeknek van ideje összeérni :) 
  5.  A kifliket félbevágjuk, a belsejét kiszedjük és langyos tejbe áztatjuk. A párizsit vagy sonkát megdaráljuk, ízlés szerint borsozzuk, hozzáadunk némi apróra vágott petrezselymet, majd hozzákevejük a tejbe áztatott kiflibelsőt. Végül az egészet visszatöltjük a kiflikbe és 220 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt ropogósra sütjük. 




2014. október 2., csütörtök

Kefires lángos


























Szeretem ezt a lángos receptet,  gyorsan és könnyen elkészíthető, a tésztája finom, nem szívja meg magát olajjal :) Percek alatt el szokott fogyni :)

  • 50 dkg liszt
  • 5 g szárított élesztő
  • 2,5 dl kefir
  • 1 kiskanál só
  • 1 evőkanál olaj
  • olaj a sütéshez    
  1.   A szobahőmérsékletű hozzávalókat kézi robotgéppel alaposan összedolgozzuk, közepesen lágy , táltól elváló tésztát kell, hogy kapjunk. A szárított élesztő külön futtatást nem igényel, egyből belekeverhetjük a lisztbe. 
  2. A tésztát meleg helyen duplájára kelesztjük, majd gombócokat formázunk (  nagyobb sárgabarack méretűt) . 
  3. Egy serpenyőben olajat forrósítunk, majd  vizes kézzel kinyújtjuk a gombócokat és az így kapott lángosokat mérsékelt tűzön kisütjük. Oldalankét kb. 2-2 perc.
  4. Végül megkenjük tejföllel, megszórjuk reszelt sajttal. Nálunk a fokhagymával való bedörzsölés sem maradhat el :)

Jó étvágyat kívánok!



































































2014. október 1., szerda

Tejszínes céklakrémleves



























  • 4 közepes méretű cékla
  • 1 fej vöröshagyma, olaj
  • 2 savanykás alma
  • 1 burgonya
  • kb 1,5-2 dl víz, de a legjobb a húsleves alaplé
  • 1 dl tejszín
  • só, bors, cukor, citromlé, petrezselyemzöld
  • liszt
  • tejföl
  1. A céklát megmossuk, megpucoljuk, majd egy nagy lyukú reszelőn lereszeljük. 
  2. Az apróra vágott vöröshagymát kevés olajon üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a céklát, a megtisztított és feldarabolt almát, burgonyát. Felöntjük az alaplével, ha nincs, akkor vízzel. Ízesítjük sóval, cukorral, borssal, citromlével.
  3. Mikor a cékla megpuhult, beleszórunk még némi petrezselyemzöldet és botmixerrel összeturmixoljuk az egészet.  Egy kiskanál lisztet vízzel csomómentesre keverünk, hozzáadjuk a tejszínt és ezzel besűrítjük a levest. 
  4. Tálaláskor petrezselymes tejfölt kanalazunk a tetejére.