Köszöntelek az oldalamon! Nagyon szeretek sütni, főzni, alkotni, megálmodni egy ételt, ellazít, kikapcsol, elvarázsol. Szeretek új recepteket kipróbálni, sokszor csak egy elképzelés van a fejemben, főzés közben alakul, formálódik, alakul a végeredmény. Rendszerint jól, mert elég hamar elfogy :) Három kamasz anyukája vagyok, fontosnak tartom, hogy minél természetesebb és egészségesebb alapanyagokat használjak. Jó böngészést és főzőcskézést kívánok! Köszönöm, hogy benéztél hozzám! Verus

2012. augusztus 9., csütörtök

Baconba göngyölt aszalt szilvával, dióval töltött csirkemell




·        1 csirkemell ( 60-70 dkg)
·        só, bors
·        csipetnyi gyömbér
·        1 gerezd fokhagyma
·        1 evőkanál méz
·        aszalt szilva
·        néhány szem dióbél
·        néhány csipetnyi fahéj
·         12-14 vékony szelet bacon
·         olaj


A csirkemellet megmossuk, vékony szeletekre vágjuk, enyhén kiklopfoljuk. Beletesszük egy mélyebb tálba, sózzuk, borsozzuk, majd bedörzsöljük a fűszerekkel, 4-5 evőkanálnyi olajat adva hozzá. Lefedve a hűtőszekrénybe tesszük és ebben a pácban hagyjuk legalább 2 óráig.

Pácolás után két-három baconszeletre ráfektetjük a csirkemell szeletet, két, három szilvát, illetve dióbelet ráhelyezünk, megszórjuk egy csipetnyi fahéjjal, és az egészet feltekerjük. A hústekercseket egy kiolajozott tepsibe tesszük, öntünk alá fél dl vizet és fóliával letakarva 180 fokos sütőben kb. 45 percig sütjük. Utána levesszük a fóliát és addig sütjük tovább, míg a bacon szépen megpirul. Burgonyapürével tálaljuk. 




5 megjegyzés:

  1. Igazi különleges csemege:) Szeretném azt hiszem:)

    VálaszTörlés
  2. Minden összetevőjét egyenként is imádom, de így egyben....gyönyörű! Mentettem is a receptet!

    VálaszTörlés
  3. Ez igazi finomság lehet, nagyon guszta! Dióm nincs(nem lehet kapni mostanában) és nem is tudom mikor lesz, de nagyon szívesen kipróbálnám ezt a receptet!

    VálaszTörlés
  4. Ez nagyon finom lehet. Érdekes kombináció, de finom. Nemsokára nevezhetsz is vele :)

    VálaszTörlés
  5. Kati, Teller-cake, Éva és Martinelli, köszönöm. Tényleg nagyon finom, különleges csemege és viszonylag gyorsan elkészíthető.

    VálaszTörlés