Köszöntelek az oldalamon! Nagyon szeretek sütni, főzni, alkotni, megálmodni egy ételt, ellazít, kikapcsol, elvarázsol. Szeretek új recepteket kipróbálni, sokszor csak egy elképzelés van a fejemben, főzés közben alakul, formálódik, alakul a végeredmény. Rendszerint jól, mert elég hamar elfogy :) Három kamasz anyukája vagyok, fontosnak tartom, hogy minél természetesebb és egészségesebb alapanyagokat használjak. Jó böngészést és főzőcskézést kívánok! Köszönöm, hogy benéztél hozzám! Verus

2022. május 16., hétfő

Rakott nokedli darált hússal, jó tejfölösen

Nagyon szeretjük a rakott, csőben sült egytálételeket. Ez a nokedlis változat teljesen új, de isteni finom! Sokféleképpen variálható, legközelebb zöldséget is teszek bele, zöldbabbal pl. nagyon el tudom képzelni.


Hozzávalók a nokedlihez:

  • 40 dkg liszt
  • 2 tojás
  • só
  • víz

 

Hozzávalók a húsos raguhoz:

  • 50 dkg darált hús, nálam most marha, sertés vegyesen
  • 1 fej vöröshagyma 
  • 5-10 dkg bacon (ízlés szerint)
  • 2 gerezd fokhagyma vagy fokhagymakrém
  • só, bors
  • csipetnyi majoránna
  • két csipetnyi őrölt pirospaprika
  • kevés olívaolaj 

 

Továbbá 1 nagy pohár tejföl és reszelt sajt a tetejére. ( ízlés szerint tegyünk bele, én 2/3at használtam fel, de így utólag elbírta volna az egészet)

 

Elkészítés:

  1. Először a ragut készítjük el. A bacont felkockázzuk és kevés olajon pirítani kezdjük. Kis idő után hozzáadjuk az apróra vágott hagymát és üvegesre pároljuk.
  2. Hozzáadjuk a daráltúst, fehéredésig kevergetve pirítjuk, sózzuk, majd hozzáadjuk a fűszereket is. Felöntjük annyi vízzel ami éppen ellepi, majd takarékon fedő alatt kb 20 percig pároljuk. 
  3. Közben a szokásos módon elkészítjük a nokedlit. A lisztet, tojást, sót egy tálba tesszük és annyi vizet adunk hozzá, hogy lágy tésztát kapjunk. Sós, forró vízbe adagonként szaggatjuk, kifőzzük. Tálba szedve hagyjuk kissé kihűlni.
  4. A ragut addig főzzük, míg a leve elpárolog. Után belekeverünk 1-2 kanál tejfölt.
  5. A nokedlihez keverünk jó pár kanálnyi tejfölt, enyhén megsózzuk.
  6. Végül a nokedlit és a ragut egy nagy hőálló tálban rétegezzük. A nokedlit háromfelé osztjuk gondolatban.....Alulra a tejfölös nokedli, a ragu fele, ismét nokedli, a maradék ragu és kevés noki a tetejére. 
  7. Végül megszórjuk reszelt sajttal és 180 fokos sütőben addig sütjük, míg a sajt enyhén megpirul. 

 






 

 

 

2022. május 14., szombat

Sült nyúl fűszeres pácban

Néhány napja egy kedves barátnőm meglepett egy nyuszival. Eddig csak nyúlpaprikást készítettem, de mivel előző héten pörkölt, előtte meg paprikás volt, gondoltam, most legyen egy kis sült. Bepácoltam, másnap kisütöttem. Isteni finom, vajpuha lett, a gyerekek imádták. Kb. 2 óra sütés után a csontot simán kihúztam a husiból, ez még a csirkénél is nagyon ritkán sikerült. Szóval nagyon jól sikerült! :))


Hozzávalók a páchoz:

  • 2 répa
  • 1 vöröshagyma
  • 3- 4 gerezd fokhagyma
  • 2 csipet szárított rozmaring, kakukkfű
  • 2-3 babérlevél
  • pár szem borókabogyó
  • só, bors
  • 2 evőkanál szójaszósz
  • 3-4 evőkanál olívaolaj
A sütéshez: 1 konyhakész nyúl, bacon szeletek 

 

Elkészítés:

  1. A páchoz feldaraboljuk a répát, hagymát, majd kb 2 liter vízben, a többi fűszerrel félpuhára főzzük.
  2. A nyulat egy nagyobb műanyag dobozba, vagy jénai tálba tesszük, nálam az utóbbi.
  3. A kész páclevet hagyjuk kihűlni, majd ráöntjük a nyúlra és lefedjük. Hűtőben hagyjuk legalább egy napig.
  4. Másnap leöntjük a felesleges páclét, én kb 3 dl-t hagytam a jénaiban. Lefedjük a tetővel, ha tepsiben sütjük, akkor lefóliázzuk, és betesszük a hideg sütőbe. 160 fokon , légveréses módban kb 80 percig sütöttem. Villával megszurkálva már puha volt.
  5.  Ezután  kivettem a sütőből,  és rátettem a bacon szeleteket. 
  6. Visszatettem a sütőbe és 180 fokon addig sütöttem, míg a bacon megpirult. Kb. 20-25 perc. A fedőt nem vettem le, hogy ne száradjon ki a husi. 
  7. Pürével, savanyúsággal és a vele sült répával tálaltam. Legközelebb szerintem duplázom a répát,  hagymát, illetve mehet hozzá egy kis zeller is. 

 








 

Jó étvágyat kívánok!

 


2022. május 6., péntek

Vajas pogácsák és mini pizzák

 


Sziasztok!

Rég nem került fel recept a blogra, sajnos magánéleti problémák miatt nem nagyon volt időm, erőm a receptek megírásához, pedig szinte minden nap sütök főzők a gyerekeknek, lettek új kedvencek is. Igyekszem sorban feltenni őket.

Ez a mostani pogácsa az egyik új kedvenc, szinte mindig elfogy aznap. Ha marad is másnapra, ugyanolyan lágy, puha a tésztája mint sütés után. 


Hozzávalók:

  • 60 dkg liszt
  • 1 tojás
  • 1 csapott evőkanál só
  • 1 kiskanál cukor
  • 1 tasak szárított élesztő
  • kb. 5 dkg reszelt sajt
  • 25 dkg  szobahőmérsékletű vaj
  • kb 2 -2,5 dl tej
  • 1 tojás és reszelt sajt a tetejére

Elkészítés: 

  1. A hozzávalókat egy nagy tálba tesszük. A lisztet, cukrot, sót, porélesztőt, tojást, belekeverjük a reszelt sajtot, majd hozzáadjuk a szobahőmérsékletű lágy vajat, és a langyos tejet.
  2. Robotgéppel 7-8 percig dagasztjuk, akkor jó a tészta,  ha lágy, de nem ragacsos. Ha mégis, kevés lisztet adjunk még hozzá. 
  3. Letakarva a duplájára kelesztjük.
  4. Ha megkelt, lisztezett deszkán  vagy sütőpapíron, én az utóbbit használom évek óta, lazán, kb. 2 cm-es vastagra kinyújtjuk. 
  5. Kisebb pogácsákat szaggatunk, majd átesszük sütőpapírral bélelt tepsire. Közben előmelegítjük a sütőt 180 fokra, légkeverésesnél 160.
  6. Míg a sütő melegszik, a pogácsákat lekenjük egy felvert tojással, majd megszórjuk reszelt sajttal.
  7. Végül 180 fokon 15-20 perc alatt aranybarnára sütjük, légkeveréses sütőben 160 fokon. 

A szaggatás során megmaradt darabokat össszegyúrtam, 3 fele osztottam, kinyújtottam. Lekentem ketchuppal, sonka, reszelt sajt és lilahagyma feltét került rá. Így lettek a mini pizzák. Miután kisültek a pogik, 180 fokon kb. 20 perc alatt megsütöttem őket. 








Jó étvágyat kívánok!



2021. december 22., szerda

Aszalt szilvával töltött szűzpecsenye, baconba tekerve, erdei gyümölcsmártással


 

Nagyon szeretjük a gyümölcs, sült hús párosítást, így mikor a boltban megláttam egy gyönyörű sertésszűz darabot, le is csaptam rá. Nem volt nagy darab, 40 dkg kb, de megtöltve jó sok aszaltszilvával, körettel és a mártással bőséges vacsi kerekedett ki belőle...:)

Hozzávalók:

  • 40 dkg sertésszűz
  • 10-12 dkg aszalt szilva
  • só, bors vagy ünnepi, karácsonyi fűszerkeverék, kifejezetten sültekhez
  • 10-12 szelet bacon
  • olívaolaj

Hozzávalók a mártáshoz:

  • a gyümölcsöt nem mértem le, kb egy 3 dl-es bögrényi fagyasztott málna, áfonya vegyesen
  • 4-5 evőkanál barnacukor
  • fűszerek ízlés szerint, nálam most fahéj, kardamon, szegűbors, pici só
  • 1 evőkanál étkezési keményítő

Elkészítés: 

  1. A húst félbe vágtam. Megfelelő célszerszám híján, az újammal benyomtam, felszúrtam a közepét. A husi nagyon puha volt, így ez könnyen ment.
  2. Az aszalt szilvát betömködjük a hús közepébe. Kívülről megkenjük kevés olíva olajjal, majd bedörzsöljük a fűszerkeverékkel. Ha ez nincs, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, esetleg egy kis rozmaring is mehet. 
  3. Ezután a bacon szeletekkel bevonjuk és legalább 1 óráig pihentetjük.
  4. Enyhén kiolajozott tűzálló tálban 180 fokon, légkeveréses módban, fóliával lefedve kb 25 perc alatt megsütjük. 
  5. Utána levesszük a fóliát és kb 10 perc alatt pirosra sütjük.
  6. Szeletelve tálaljuk. Krumplipüré vagy krokett illik mellé. 

A mártáshoz a barna cukrot kis lángon enyhén karamelizáljuk, majd hozzáadjuk a fagyasztott gyümölcsöket, fűszereket. Felöntjük kb 2,5- 3 dl vízzel.  Pár perc alatt összefőzzük.  Az étkezési keményítőt kevés vízzel elkeverjük, majd belekeverjük a gyümölcsmártásba. Kicsit kevergetjük míg besűrűsödik és készen is van. 








Kellemes Ünnepeket kívánok minden kedves követőmnek, olvasómnak! 



2021. október 24., vasárnap

Sajtgolyók


Imádjuk a sajtokat, minden formában, de valahogy ezek a kis sajtgolyók eddig kimaradtak.  Most készítettem először, hatalmas sikerrel, azóta kétszer sütöttem még az elmúlt napokban! :) Nagyon egyszerű elkészíteni, bármilyen mártogatós illik hozzá. Mi hárman tartárral ettük, a kicsi fiam barbecue szósszal. :)


Hozzávalók:

  • 30 dkg sajt ( nálam trappista és vörös cheddar felesben)
  • 3 db M-es tojás
  • só, bors
  • 2 gerezd fokhagyma ( opcionális, bár szerintem nagyon jó ízt ad neki)
  • 3 púpos evőkanál liszt
  • zsemlemorzsa
  • olaj a sütéshez

Elkészítés:

  1. A sajtot lereszeljük. Hozzáadjuk a tojásokat, a lisztet, zúzott fokhagymát. Kicsit megsózzuk, vigyázzunk, mert a sajt eleve sós, majd ízlés szerint borsozzuk. 
  2. Az egészet kézzel jól átgyúrjuk.
  3. Nedves kézzel diónyi gombócokat formázunk, majd zsemlemorzsába hempergetjük.
  4. Legalább fél órára a hűtőbe tesszük, de legjobb egy órára.
  5. Végül forró, bő olajban, közepes lángon 4-5 perc alatt megsütjük. Sütés közben párszor átforgatjuk.
  6. Papírtőrlőre szedve hagyjuk enyhén kihűlni és már ehetjük is. 




Jó étvágyat kívánok!

2021. augusztus 21., szombat

Orosz túrós palacsinta, szirnyiki


Többször sütöttem már ezt a kis túrós palacsintát, általában reggelire kérik a gyerekek. Szerintem cukros tejföllel az igazi, de lekvárral vagy juharszirupba mártogatva is nagyon finom. :)) Elkészítése gyors és egyszerű. 

Hozzávalók:

  • 50 dkg krémes túró
  • 4 evőkanál liszt
  • 4 csapott evőkanál cukor
  • csipetnyi só
  • 3 közepes méretű tojás
  • 1 tasak sütőpor

Elkészítés:
  1. A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk.
  2. A túrót krémesre keverjük a tojássárgával, cukorral, liszttel, sütőporral, picit megsózzuk, majd óvatosan hozzákeverjük a fehérjehabot.
  3. Olajozott tapadásmentes serpenyőbe kanálnyi adagokat merünk, a tetejét egy kicsit ellapogatjuk és takarékon mindkét oldalát megsütjük. Én egyszerre két palacsintát szoktam sütni, fedő alatt, hogy biztos jól átsüljön a közepe is. Minden adag előtt egy kis szilikonos ecsettel olajjal átkenem a serpenyőt. 




2021. július 29., csütörtök

Nagyi féle baracklekvár


 

Nem mondhatnám, hogy nagy lekvárfogyasztók vagyunk, nálunk pl. a lekváros kenyér egyáltalán nem játszik. A baracklekvár mégis nagy kedvenc, akármennyi üveggel teszek el, mindig elfogy. Grízes tésztára, rizsfelfújtra, sültek mellé, süteménybe....:))

Idén sok üveggel készült, a barack horror ára ellenére. Tavaly kimaradt, így most muszáj volt pótolnom.  :)) A lekvár hagyományos módon készült, csak gyümölcs és cukor, semmi dzsem fix, tartósító vagy egyebek. Három adag készült, az egyik teljesen natúr, a másodikhoz adtam egy kevés vanília cukrot, a harmadikat fahéjjal fűszereztem.

1 kg barackhoz 30 dkg cukrot adtam. 

Ezek még szép, de nem túlérett barackok voltak, így ennyi cukor szerintem kellett hozzá. Ha nagyon édes, érett a gyümölcs, 20 dkg is bőven elegendő. A héját nem húzom le, teljesen szétfő így is. 


Elkészítés:

  1. A barackot alaposan megmossuk, a sérült részeket kivágjuk, majd kimagozzuk. Egy nagy edénybe tesszük és hozzáadjuk a cukrot. Ha sok barackot készítünk egyszerre, érdemes rétegenként lecukrozni. Én 3 kilónként főztem most be. Egy éjszakát lefedve pihentetjük.
  2. Mielőtt másnap tűzre tenném a barackot, előkészítem az üvegeket. Mosogatógépben szoktam átmosni magas hőfokon, majd egy tepsibe sorakoztatom őket, figyelve, hogy nem érjenek össze, vizet öntök alá és 100 fokos sütőben csírátlanítom őket. 10-15 perc
  3. A lecukrozott barackot botmixerrel pürésítem, nem teljesen, mert úgy szeretjük, ha barack darabkák maradnak benne. Kis lángon elkezdem főzni, gyakran megkeverem, és kb. 1,5 óra  alatt készre főzőm. Ennyi idő bőven elég neki, az állaga még nem túl sűrű, de nem is folyékony.
  4. Még forrón az üvegekbe szedem, majd pár percig fejtetőre állítom. Ha csatos üveget használok, előfordult, hogy a tömítésnél kicsit kifolyt a lekvár, ne ijedjetek meg, töröljétek le óvatosan, de vigyázzatok mert nagyon forró. Ha sima üveget használok, akkor celofánt szoktam a kupak alá tenni, azt is természetesen megordítom 2-3 percre.
  5. Utána mennek paplanok közé száraz dunsztba, 2 napra. Minél később hűl ki, annál jobb.
  6. Ha az üvegek tiszták voltak, ennyi tartósítás elég,  nem fognak megromlani. Nekem volt 2 éves lekvárom is, itt a panel melegében! :)))






Jó lekvárfőzést kívánok! :))

2021. július 3., szombat

Hússal töltött krumplis lepény


Szeretjük az ilyen töltött lepényeket, még melegen, de kihűlve is nagyon finom, laktató. Savanyúságot vagy salátát készítek mellé. 


Hozzávalók:

  • 50 dkg darált hús ( nálam 50-50% marha, sertés)
  • 7 közepes méretű  krumpli
  • 30 g vaj
  • kb 70-80 g liszt
  • 1 tojás
  • só, bors
  • 2-3 csipetnyi őrölt pirospaprika a raguhoz
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • olaj vagy zsír a sütéshez

Elkészítés:

  1. A megpucolt krumplikat felkockázzuk és enyhén sós vízben puhára főzzük. 
  2. Míg fő a krumpli, elkészítjük a húsos tölteléket. Egy kis olajon megdinszteljük az apróra vágott vöröshagymát.
  3. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, pirospaprikát, majd a darált húst. Jól összekeverjük, megsózzuk, ízlés szerint borsozzuk. Közepes lángon pár percig pirítjuk, gyakran megkeverjük. Kb 1 dl vizet adunk hozzá és fedő alatt  10 perc alatt puhára pároljuk. Végül levesszük a fedőt és lepirítjuk. 
  4. A megfőtt krumplit hagyjuk kicsit kihűlni, majd egy nagyobb tálban krumplinyomóval összetörjük. Hozzáadjuk a vajat, a tojást, kb 1 kiskanál sót és annyi lisztet, hogy lágy tésztát kapjunk, ne ijedjünk meg, ha kicsit ragacsos marad. :)
  5. Az így kapott krumplis tésztából lepényeket formázunk, nyomkodunk egy lisztezett deszára és a közepére halmozunk egy jó evőkanálnyi tölteléket. A lepények széleit mint egy batyu, felül összecsípjük, gömbölyítjük, majd a deszkán ellapogatjuk. 
  6. Végül közepes lángon, olajban vagy zsírban mindkét oldalát aranybarnára sütjük.






Jó étvágyat kívánok!

2021. július 1., csütörtök

Epres joghurttorta sütés nélkül


Egyik nagy kedvencem a joghurttorta, gyorsan és könnyen elkészíthető, sütés nélkül, ebben a kánikulában igazán hűsítő finomság. Mivel volt itthon fagyasztott eprem, így azzal készítettem, de természetesen lehet friss gyümölcsből is. A fagyasztottnak talán annyi előnye van, hogy a krém hamarabb lehűl. 

Az adagok egy 26 cm-es kapcsos tortaformára vonatkoznak. 


Hozzávalók az alaphoz:

  • 25 dkg zabkeksz
  • 12 dkg vaj
  • 1-1 csipetnyi fahéj és őrölt gyömbér 

A krémhez:
  • 450 g natúr joghurt
  • 500 g fagyasztott eper (lehet friss is)
  • 450 ml habtejszín vagy cukrásztejszín
  • 3-4 evőkanál porcukor (ízlés szerint)
  • 1 bio citrom reszelt héja ( opcionális)
  • 20 g porzselatin
  • friss málna vagy eper a tetejére

  1. Mielőtt bárminek nekiállnánk, a fagyasztott epret kivesszük, hogy egy kicsit felengedjen. 
  2. A zabkekszet késes aprítóban megdaráljuk, a vajat mikróban megolvasztjuk majd összekeverjük a keksszel. Ízesítjük egy kis fahéjjal, gyömbérrel. 
  3. A keveréket a tortaforma aljába simítjuk és míg készül a krém, betesszük a hűtőszekrénybe.
  4. Egy kis lábosban felmelegítjük a joghurtot és csomómentesre keverjük benne a zselatint. Forralni nem szabad. Ha véletlenül mégis csomósodna, gépi habverővel egy kicsit átkeverjük. Hagyjuk langyosra hűlni.
  5. Az epret aprítóban vagy botmixszerrel pürésítjük.
  6. A hideg habtejszínt  kemény habbá verjük. 
  7. Végül egy nagy tálban összekeverjük a hozzávalókat. A habba belekeverjük az epret, hozzáadjuk a langyos zselatinos joghurtot, belereszeljük a citrom héját és a porcukrot.
  8. A kész krémet a kekszalapra öntjük, a tetejét elsimítjuk. Néhány órára betesszük a hűtőbe. A legjobb, ha egy egész éjjel bent hagyjuk. Másnap egy éles késsel a karika mentén körbevágjuk, majd óvatosan levesszük a karikát. 
  9. A tetejét  málnával díszítettem, de csak azért, mert már nem kaptam friss epret. :))








2021. június 16., szerda

Meggyes sajttorta, sütés nélkül


Sokan nem tudjátok, de én egyáltalán nem vagyok édesszájú. A gyerekek miatt rengeteg sütit, tortát készítek, maximum a krémeket kóstolom meg, hogy elég édes-e, de a kész sütiből már nem nagyon eszek. :) De! Egy kedvencem mégiscsak van, a gyümölcsös, nem túl édes torták, mint pl. ez a sajttorta is. Cukor csak a krémbe került, a meggyes réteget eritrittel édesítettem. Jól lehűtve, ebben a nagy melegben igen hűsítő és nagyon finom! :))
Az adagok egy 26 cm-es kapcsos tortaformára vonatkoznak. A sajtkrémet készítés előtt legalább fél órával vegyük ki a hűtőből, úgy sokkal könnyebb krémesre keverni. A habtejszín viszont legyen jó hideg! 

Hozzávalók:

A kekszes alaphoz:
  • 25 dkg zabkeksz
  • 12 dkg vaj
  • csipetnyi fahéj és gyömbér ( elhagyható)

A sajtkrémhez:
  • 50 dkg mascarpone  ( ha sajtosabb ízvilágot szeretnénk, akkor Philadelphia sajt vagy a mascarponés krémhez keverünk két evőkanálnyi natúr tömlős krémsajtot)
  • 1 bio citrom reszelt héja és leve
  • 10 dkg porcukor
  • 3 dl habtejszín
  • 1 dl tej
  • 15 g por zselatin

A meggyes réteghez:
  • 50 dkg fagyasztott meggy vagy friss
  • ízlés szerinti cukor vagy eritrit ( én jó savanykásan, nem túl édesen szeretem)
  • 2 csapott evőkanál por zselatin
 

  1. Egy 26 cm-es kapcsos tortaforma szélét kibéleljük sütőpapírral. Én csíkokat szoktam vágni, és kis vajpöttyekkel odatapasztom.
  2. A zabkekszet késes aprítóban ledaráljuk, majd összekeverjük a mikróban felolvasztott vajjal, mehet bele a fahéj, gyömbér. 
  3. A keveréket a tortaforma aljába simítjuk, kézzel jó alaposan lenyomkodjuk. Nem baj, ha kicsit a forma oldalára is kerül. Míg készül a krém, betesszük a hűtőbe.
  4. Ezután elkészítjük a meggyes réteget a tetejére. A meggyet egy kis lábosba tesszük, cukorral édesítjük és  annyi vizet adunk hozzá, ami éppen ellepi. Kis lángon felforraljuk, 2-3 percig főzzük, majd egy botmixerrel enyhén pürésítjük. Akkor jó,  ha még maradnak benne egész megyszemek. Hagyjuk langyosra hűlni, majd belekeverjük a zselatinport. Újra picit felmelegítjük, de vigyázzunk, hogy ne legyen forró! Ezután hagyjuk langyosra hűlni. Ezalatt elkészítjük a sajtkrémet. 
  5. A szobahőmérsékletű mascarponét a porcukorral krémesre keverjük. A habtejszínt kemény habbá verjük, majd adagonként hozzákeverjük a mascarponés krémhez. Belereszeljük a citrom héját és hozzákeverjük a kifacsart levet.  Gépi habverővel is keverhetünk rajta kicsit.
  6. A zselatin belekeverjük a hideg tejbe és hagyjuk állni pár percig, hogy a zselatin megduzzadjon. Utána egy kicsit felmelegítjük,  éppen csak annyira, hogy újra folyékony legyen. Én egy bögrében kevertem össze, majd pár másodpercig a mikróban melegítettem. Forralni nem szabad!
  7. A tejes zselatint még langyosan belekeverjük a krémsajtos tejszínes krémbe, jól eldolgozzuk, majd a lehűtött kekszalapra simítjuk. 
  8. Végül a tetejére borítjuk a szintén langyosra hűlt meggymártást és az egészet 3-4 órára hűtőbe tesszük. A legjobb, ha egy egész éjszakát a hűtőben pihen.
  9. Másnap leszedjük a tortakarikát,  a sütőpapírt és már szeletelhetjük is. Mentalevelekkel díszítettem.