Köszöntelek az oldalamon! Nagyon szeretek sütni, főzni, alkotni, megálmodni egy ételt, ellazít, kikapcsol, elvarázsol. Szeretek új recepteket kipróbálni, sokszor csak egy elképzelés van a fejemben, főzés közben alakul, formálódik, alakul a végeredmény. Rendszerint jól, mert elég hamar elfogy :) Három kamasz anyukája vagyok, fontosnak tartom, hogy minél természetesebb és egészségesebb alapanyagokat használjak. Jó böngészést és főzőcskézést kívánok! Köszönöm, hogy benéztél hozzám! Verus

2020. december 20., vasárnap

Duplán sütött krémes, sajtos-baconos burgonya



A gyerekek nagy kedvence, gyakran készítem nekik :))

Hozzávalók:
  • 6-7 nagyobb burgonya
  • kb 15 dkg reszelt vagy szeletelt sajt
  • 10 dkg bacon
  • csipetnyi őrölt szerecsendió
  • só ízlés szerint
  • 1,5 dl meleg tej
  • 5 dkg vaj

  1. A burgonyákat megmossuk, villával mindkét oldalát megszurkáljuk.
  2. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük és 200 fokos előmelegített sütőben kb. 1 óra alatt puhára sütjük.
  3. Hagyjuk langyosra hűlni. A tetejüket levágjuk, a belsejét egy nagyobb tálba kikanalazzuk, a levágott részből is.
  4. Pürét készítünk a vaj, meleg tej hozzáadásával. Az egészet krémesre keverjük, sózzuk, ízlés szerint csipetnyi szerecsendiót adunk hozzá. Majd az egészet visszatöltjük a burgonyákba.
  5. A tetejét megszórjuk a reszelt sajttal vagy ráhelyezzük a sajt lapokat, megszórjuk a kockákra vágott baconnal és visszatesszük a sütőbe további 10 percre, 180 fokra. 








2020. december 15., kedd

Narancsos mézeskalács ízű galette


A galette a franciák közkedvelt pitéje, sokféle módon variálható. Nyáron piros gyümölcsökkel, málna, eper, meggy, cseresznye.... most egy karácsonyi hangulatot idéző narancsos, mézeskalács fűszerezésűt sütöttem. Az eredeti galette tésztában nem szerepel sütőpor, én tettem egy kicsit hozzá. Szerintem így sokkal omlósabb, lágyabb, de ugyanakkor roppanósra sült. Próbáljátok ki, könnyen és gyorsan elkészíthető. Nálunk nagyon gyorsan elfogyott, fotózni is alig tudtam. :))


Hozzávalók:

  • 20 dkg liszt
  • 2 csapott evőkanál holland kakaópor
  • 5 evőkanál cukor
  • 1 kiskanál mézeskalács fűszerkeverék
  • 2 csipetnyi só
  • fél tasak sütőpor
  • 2 evőkanál tejföl
  • 12 dkg lágy vaj

A töltelék:
  • 3 nagyobb narancs
  • 4 evőkanál búzadara
  • 10 g vaníliás cukor
  • ízlés szerinti pici reszelt gyömbér ( elhagyható)

A sziruphoz:
  • 2 dl víz
  • 20 dkg cukor

  1. A tészta hozzávalóit egy nagy tálban kézzel alaposan összegyúrjuk, majd fóliába csomagolva legalább egy fél órára hűtőbe tesszük.
  2. A narancsot megpucoljuk, a fehér részét is eltávolítjuk. Kb. fél cm-es karikákra vágjuk.
  3. A cukrot feloldjuk a 2 dl vízben, felforraljuk majd ebben a szirupban 5-6 percig főzzük a narancsszeleteket. Tányérra szedve hagyjuk kihűlni. 
  4. A tésztát két sütőpapír között kb. 30 cm átmérőjű kör alakká nyújtjuk, ha nem sikerül, az sem baj, nekem most oválisra sikerült. :) Ha egy picit ragad a tészta, lisztes kézzel gyúrjuk át ás utána nyújtsuk ki.
  5. A tészta közepét megszórjuk a darával, elrendezgetjük rajta a narancsszeleteket, majd a tészta széleit körben ráhajtogatjuk. Megszórjuk vaníliás cukorral, egy kis friss gyömbért is reszelthetünk rá. 
  6. A tésztát a sütőpapírral együtt áthúzzuk egy tepsire. 
  7. 170 fokra előmelegített sütőben,  légkeveréses módban 20-25 perc alatt megsütjük. 
  8. Ha kihűlt, megszórjuk porcukorral. 





2020. december 3., csütörtök

Házi kürtöskalács



Imádjuk a kürtöskalácsot, a téli időszakban mindig kerítünk rá sort, hogy a vásárban elmajszolgassunk néhányat! :) Sajnos idén se vásár, se kürtöske, így gondoltam egy merészet és megsütöttem itthon. Első próbálkozás ugyan, de isteni finom lett. Belül puha omlós, kívül roppanós. Fahéjas és vaníliás készült. 

Az elkészítéshez szükségünk lesz 6 db vastagabb papírgurigára, lelkesen gyüjtőgettem a Lidlis nagy kéztörlő gurikákat erre a célra. Ha nincs gurigánk, megfelel a sörös doboz is. A gurigákat betekerjük alufóliába, én egy kicsi "nyelet" is formáztam rá, hogy annál fogva tudjam forgatni, de sajnos az ötlet nem annyira vált be. A forró sütőben az alufólia is igencsak átforrósodott, így maradt a nagy húskiszedő villa. :)

250 fokon sütöttem, grill módban. Így a cukor nagyon gyorsan karamelizálódik, a tészta roppanósra sült. Figyelni kell, mert elég gyorsan megéghet, 2-3 percenként kicsit fordítani kell rajta, míg az egész meg nem sül. Mindössze kb 12 perc elég neki. 


A tészta hozzávalói:

  • 50 dkg liszt
  • 1 tasak szárított élesztő
  • 3 dl langyos tej
  • 1 M-es tojás
  • 3 evőkanál cukor
  • 1 mk só
  • 5 dkg olvasztott vaj

A gurikákra és a tésztára:
  • 5 dkg olvasztott vaj
  • apró szemű kristálycukor (pár evőkanálnyi)

A megsült kürtösök tetejére: ízlés szerinti cukor, nálam fahéjas és vaníliás. 2 kis tasak Bourbon vaníliás cukrot kevertem el kb 10 dkg cukorban. 

  1. A kalács tésztája egyszerű kelt tészta. A vaj kivételével a  szobahőmérsékletű hozzávalókat egy nagy tálban összekeverjük, majd hólyagos tésztát dagasztunk. A legvégén hozzáadjuk az olvasztott vajat is és addig dagasztjuk, míg lágy, táltól elváló tésztát kapunk. Letakarva, meleg helyen a duplájára kelesztjük.
  2. A megkelt tésztát liszteztt vagy sütőpapíros deszkán jó vékonyra kinyújtjuk. Próbáljuk téglalap alakúra nyújtani. A hosszanti oldalán egy pizzavágóval vagy éles késsel 12 csíkot vágunk.
  3. A fóliázott gurigákat megkenjük olvasztott vajjal, így sütés után nagyon könnyen ki lehet húzni. 
  4. A tésztacsíkokat a fóliázott gurigákra tekerjük,  úgy, hogy kb. 1 mm rés legyen köztük. Gurigánként 2 csíkot. 
  5. A sütőt előmelegítjük, 250 fok, grill fokozat.
  6. A feltekert tésztát a lisztezet deszkán kicsit átgörgetjük, hogy a tésztaszélek összeérjenek. 
  7. Végül a tésztát lekenjük olvasztott vajjal, meghempergetjük a cukorban és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, fektetve. 3 küröske fért el egy tepsire, így két adagban sütöttem.
  8. Ha már bent vannak a sütőben, ne hagyjuk magára, gyorsan megéghet. 2-3 percenként fordítsunk egy kicsit rajtuk, hogy mindenhol szépen megsüljön, a cukor karamelizálódjon. Kb 10-12 perc alatt készen vannak. 
  9. Ha kivettük a megsült kalácsokat, 1 percig pihentessük, majd forgassuk ízlés szerinti cukorba. Én előtte kivettem a papírgurigákat, de persze utána is lehet.
  10. Ezután süssük meg a másik három kürtöskét. 









Jó sütögetést kívánok!


2020. november 27., péntek

Gyrostál


Imádjuk a gyrost, gyakran ugrunk le a gárdonyi gyrososhoz, ahol szerintem az ország egyik legfinomabb gyrosát készítik. Itthon persze nem tudok pont olyat produkálni, de igyekszem. :)) Most  nem pitát sütöttem, hanem hasábkrumplival, tányéron tálaltam. A husi a megmaradt sültcsirke melle, töléletes felhasználása a maradéknak..:) Az öntetet szintén ízlés szerint készítsük el, nálunk  a joghurtos, fokhagymás vált be. 

Hozzáavalók:
  • maradék sült hús, nálam most csirkemell
  • ízlés szerinti fűszerek ( nálam mézes chilis fűszerkeverék)
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • ízlés szerinti zöldségek: lilahagyma, uborka, paradicsom, lilakáposzta, aki az utóbbit nem szereti, jégsaláta
  • sült krumpli

Az öntethez:
  • 1 kis pohár joghurt
  • 1 mk kanál fokhagymakrém
  • só, bors
  • 2 evőkanál majonéz
  • 1 pici méz (kb fél kiskanál)
  • kb. fél dl tejszín

  1. A csirkemellet felkockázzuk, befűszerezzük, majd kevés olajon egy nagyobb serpenyőben megpírítjuk.
  2. A krumplit kisütjük. A zöldségeket ízlés szerint felvágjuk, daraboljuk.
  3. Az öntethez összekeverjük a hozzávalókat. 
  4. Végül mindent egy tányérra halmozunk, meglocsoljuk az öntettel és mind megesszük! :)))





Jó étvágyat kívánok!

2020. november 12., csütörtök

Bolognai kagylótészta pirított baconnal, cheddar sajttal


Ez egy gyors, megúszos étel, akkor szoktam ezt készíteni ha másra nincs időm, vagy energiám. Ezlért mindig van itthon bolti bolognai szósz, nekem a Lidlis vált be, de Knorr üvegese is jöhet. :)

Hozzávalók:

  • 1 üveg bolognai szósz
  • 50 dkg kagylótészta
  • kb. 20 dkg bacon
  • 10 dkg füstölt főtt tarja
  • 1 kisebb lilahagyma
  • só, bors
  • friss bazsalikom
  • 10 dkg cheddar sajt vagy más, ízlés szerint

  1. A tésztát bő, sós vízben kifőzzük, leszűrjük.
  2. A bacont, tarját, lilahagymát kockákra vágjuk és együtt, kevés olajon megpírítjuk.
  3. Végül a tésztát összekverjük a szósszal, a pirított hagymás, baconnal. 
  4. Belereszeljük  a sajtot és jól összekeverjük az egészet. 
  5. Megszórjuk frissen őrölt borssal, frissen vágott bazsalikommal. 




2020. november 7., szombat

Reggeli, angol módra..:)


 Imádom az angol típusú reggeliket! :) Puding ugyan nincs, de szerintem nem is fért volna be...:))

Igazából ez nem kíván receptírást, csak a hozzávalókat sorolom fel, ötletként. Tükörtojás, sült kolbászkák, vajon párolt, pirított gomba, grill sajt, pirított bacon vagy tarjaszeletek, paradicsom. :)

Jó étvágyat kívánok!






Gyömbéres körtetorta


Csenger új receptje, tortája. Fordított gyömbéres körtetorta, áfonyával, dióval.....sütés közben isteni finom illaltok terjengtek a konyhában. 


Hozzávalók egy 25 cm-es kapcsos tortaformához:

A tésztához:

  • 4 nagyobb tojás
  • 10 dkg porcukor
  • 20 dkg darált dió
  • 2 csapott evőkanál keményítő
  • 1 zacskó sütőpor
  • csipetnyi só

A tetejére:
  • 60 dkg körte
  • 2-3 evőkanálnyi citromlé (nálam frissen facsart)
  • 3 evőkanálnyi aszalt álfonya
  • 10 dkg durvára tört dió
  • fél kiskanálnyi őrölt fahéj
  • 30 dkg meghámozott, reszelt friss gyömbér
  • további 10 dkg porcukor a karamellhez

  1. A sütőt előmelegítjük 160 fokra. A kapcsos tortaforma alját jól kivajazzuk, a szélét sütőpapírral bevonjuk. Én úgy szoktam, hogy a vajból pici pöttyöket kenek a karimára, mintegy ragasztóként és úgy tapasztom rá a méretre vágott sütőpapír csíkot.
  2. Az áfonyát összekeverjük a durvára morzsolt dióval, hozzáadjuk a frissen reszelt gyömbért is. Félretesszük.
  3. A körtét meghámozzuk, félbevágjuk, a magházát eltávolítjuk. Meglocsoljuk a citromlével.
  4. A darált diót elkeverjük a fahéjjal és a sütőporral, keményítővel. 
  5. A tojásokat ketté választjuk, a sárgáját világos sárgára keverjük a 10 dkg cukorral. 
  6. A fehérjét csipetnyi sóval kemény habbá verjük. Egy hablapát vagy fakanál segítségével óvatosan hozzákeverjük a tojássárgát, majd adakonként hozzáadjuk a sütőporos, keményítős darált diót is. 
  7. Elkészítjük a karamellt. Egy kis lábosban lassú tűzön gyakran kevergetve világosra karamelizáljuk a porcukrot, majd a kikent tortaforma aljába kenjük. Gyorsan kell dolgoznunk, mert nagyon hamar szilárdul.
  8. Ezután kirakjuk a formát a körtékkel, a domború felével lefele.
  9. Megszórjuk az áfonyás, diós, gyömbéres keverékkel.
  10. Végül belesímítjuk a diós tésztát és betesszük a sütőbe. 160 fokon, légkeveréses módban kb. 40 percig sütjük. Légkeveréses módban. 
  11. Ha már kész, kivesszük a sütőből, egy nagyobb tányért ráteszünk a tetejére és átfordítjuk.  Még melegen csináljuk, hogy a karamell nem szilárduljon meg. A széléről levesszük a sütőpapírt és hagyjuk teljesen kihűlni. 




Jó sütögetést kívánok! 
Csenger



2020. november 2., hétfő

Madártej picit másként


Gyerekkorom egyik kedvence, anyukám, nagyim sokszor készített. Hagyományos módon, főzött habgaluskákkal...most egy új, sokkal gyorsabb mikrós változatot próbáltam ki. Az elején kicsit szkeptikus voltam és a mikrót is csak melegítésre szoktam használni, de ez most tényleg bevált. Persze a tejes mártás hagyományos módon készült. 

 Az eredeti madártej receptjét ITT találjátok! 


Hozzávalók a mártáshoz:

  • 1,5 liter tej
  • 7 nagyobb tojás sárgája
  • 10 evőkanál cukor
  • 2 tasak vaníliás cukor
  • 2 evőkanál vanília aroma ( opcionális)
  • csipetnyi só
  • 1 púpos evőkanál liszt + kb 3 evőkanál tej


Hozzávalók a habgaluskához:
  • 7 tojásfehérje
  • 2 evőkanál cukor

  1. A tejet lassú tűzön elkezdjük melegíteni. 
  2. A tojásokat ketté választjuk. A sárgájához adjuk a cukrot és habosra keverjük. 
  3. A lisztet pici tejjel csomómentesre keverjük, majd hozzákeverjük a cukros tojássárgához. Hozzáadjuk a vanília aromát is. 
  4. A meleg tejből egy nagyobb evőkanálnyit merünk a cukros, lisztes, tojásos keverékhez, azaz hőkiegyenlítést végzünk. Végül mindezt visszaöntjük a tejbe és addig kevergetjük, míg besűrűsödik. Forralni nem szabad, mert a tojás összeugrik, csúnya, pelyhes lesz. Ha mégis így jártunk, botmixerrel átmegyünk rajta, így újra finom krémes lesz. :) Tapasztalat sajnos...:)) Ha készen van a mártás, elkészítjük a habgaluskákat. 
  5. A tojásfehérjét a 2 evőkanál cukorral kemény habbá verjük.
  6. Egy nagyobb, lapos, vízzel megnedvesített tányérra evőkanálnyi galuskákat szaggatunk, pici helyet hagyunk köztük mert nőni fognak.  750-800 watton 1 perc alatt gyakorlatilag megfőzzük. Végül a meleg madártejre pakolgatjuk. Hűtőben tároljuk, hidegen is isteni finom....én úgy szeretem igazán! :))






2020. november 1., vasárnap

Mézes - sütőtökös gyömbéres muffin



Nem vagyok egy nagy muffin sütő, de ezt a karácsonyi ízvilágot idéző muffint nagyon szeretem. Ilyenkor, amikor kint borongós az idő és valami édesre vágyom, mindig elkészítem. Az adagokat csészében adtam meg, 2 dl-es. A sok hozzávaló ne riasszon meg senkit, könnyű elkészíteni. Először a száraz, majd a nedves hozzávalókat keverjük össze. Egész nagy muffinok lesznek, de nem kell megijedni, gyorsan el fog fogyni! :))


Hozzávalók:

  • 2 db érett banán
  • 1,5 csésze sült sütőtökpüré
  • 2 tojás
  • 2,5 csésze liszt
  • 1 teáskanál szódabikarbóna vagy fél tasak sütőpor
  • 0,5 cs olaj
  • 1,5 cs barna cukor vagy nádcukor
  • diónyi friss gyömbér
  • 1 evőkanál mézeskalács fűszerkeverék
  • 1 evőkanál méz
  • 2 csipetnyi só
  • kb 100 g étcsoki (nálam most megmaradt belga bonbon darabkák)

  1. A muffintepsit kivajazzuk, lisztezzük. A sütőt előmelegítjük 170 fokra, légkeveréses módban.
  2. Egy tálban összekeverjük a lisztet, szódabikarbónát, sót, mézeskalács fűszerkeveréket. Beleszórjuk a csokidarabkákat is. 
  3. Egy nagyobb tálban a tojásokat a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk az  olajat, banánt, sütőtökpürét, mézet. Belereszeljük a gyömbért is.
  4. Végül a tojásos masszához adagonként hozzákeverjük a lisztes keveréket is.
  5. Megtöltjük a muffintepsit és betesszük az előmelegített sütőben. Kb.30 perc alatt készen van, tűpróbával ellerőrizzük.




Székelykáposzta füstölt oldalassal


 Imádom a káposztás ételeket, ez az egyik kedvecem, nem is értem eddig miért maradt ki a receptek közül...:)   Sajnos a fiúk nem szeretik, de Bíborka annál inkább. :)


Hozzávalók:

  • 1,5 kg savanyú káposzta
  • 80 dkg tarja
  • kb. 30-40 dkg füstölt oldalas
  • só, bors, pirospaprika
  • 2-3 babérlevél
  • őrölt kömény ízlés szerint
  • 1 fej vöröshagyma
  • pár evőkanál olaj
  • 3-4 gerezd fokhagyma

  1. Először elkészítjük a pörköltalapot. Az apróra vágott hagymát olajon üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a zúzott fokhagymát.
  2. Beledobjuk a felkockázott tarját, majd pár keveréssel fehéredésig pirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk 1-2 csapott evőkanál pirospaprikával, ízlés szerint pár csipetnyi köménnyel. Jól átkeverjük, majd felöntjük annyi vízzel, ami bőven ellepi. Beletesszük a babérlevelet és a csontok mentét feldarabolt oldalast is. 
  3. Fedő alatt félpuhára pároljuk a húst, majd hozzáadjuk a káposztát is. Felöntjük annyi vízzel, ami éppen ellepi és az egészet puhára főzzük. Hústól, káposztától függően 1,5 - 2 óra. Időnként egy fakanállal lazán átforgatjuk, az elfőtt vizet igény szerint pótoljuk. 
  4. Friss kenyérrel, tejfőllel tálaljuk. 




Jó étvágyat kívánok!

2020. október 29., csütörtök

Mac and cheese



Nimród mostanában youtube-os főzős videókkal bombáz, hogy Anya...ezt meg ezt főzzük meg. Ez is egy ilyen alkalom szüleménye! Mivel nagyon szeretjük a sajtos tésztát, így nem volt kérdéses, hogy ezt is ki fogjuk próbálni. Igazi sajtos tészta, amerikai módra! :)) Mindenkinek nagyon ízlett, így biztos, hogy másokor is el fogom készíteni, próbáljátok ki! :))


Hozzávalók 3-4 személyre:

  • 30 dkg szarvacska
  • 2,5 dl tej
  • 20 dkg vörös cheddar vagy red leicester sajt ( Lidl)
  • 5 dkg vaj vagy margarin
  • só, bors ízlés szerint
  • csipetnyi szerecsendió ( elhagyható)
  • 2 csapott evőkanál liszt és pici tej a habaráshoz

  1. A tésztát bő, enyhén sós vízben kifőzzük, majd leszűrjük.
  2. Közben elkészítjük a sajtszószt. Egy közepes méretű edényben megmelegítjük a tejet, beletesszük a vajat, majd a reszelt sajtot.
  3. A sajt eleve elég sós, így csak kicsit sózzuk meg, a végén még adhatunk hozzá. Ízlés szerint megszórjuk borssal, szerecsendióval, majd kis lángon addig kevergetjük, míg a sajt teljesen felolvad a tejben. 
  4. A lisztet kevés tejben csomómentesre keverjük és ezzel sűrítjük be a mártást. Egyet rottyantunk rajta és készen is van. Ha szükséges, utánaízesítünk. Én egy pici borst tekertem még rá.
  5. Egy tálba szedjük a tésztát, ráborítjuk a mártást, összekeverjük és tálalhatjuk is. 





Jó étvágyat kívánok!

2020. október 22., csütörtök

Fokhagymás sült oldalas, bőrős császár

 



Nagy kedvencünk a tepsis sült husi, jöhet bármilyen variációban. Gyönyörű, nem túl zsíros oldalast találtam a hentesnél, volt itthon pár szelet bőrős császár, azt is mellé pakoltam. A fűszerezést nem bonyolítottam, só, bors és sok fokhagyma. Szerintem isteni lett! Másnap friss kennyére kenve a fűszeres zsír, lilahagymával..jó kis reggelinek való! :)


Hozzávalók:

  • 1 kg oldalas
  • 3-4 szelet bőrős császár
  • 5-6 gerezd fokhagyma
  • só, bors
  • 1 dl barna sör
  • 2 evőkanál zsír

  1. Az oldalast a csontok mentén feldaraboljuk, majd alapossan bedörzsöljük a fokhagymával, sózzuk, ízlés szerint borsozzuk. Ugyanígy járunk el a császárral is. Ha van időnk rá, egy óráig pihentetjük. 
  2. Egy nagyobb tepsit kikenünk zsírral, egymás mellé rakosgatjuk a hús szeleteket, meglocsoljuk a sörrel és lefedjük alufóliával. 
  3. 180 fokos előmelegített, lékgeveréses sütőben 1 óráig sütjük. Utána levesszük a fóliát és a ha van grill funkciónk 200 fokon kb. 20 perc alatt ropogósra pirítjuk, egyszer megfordítjuk. Ha nincs, akkor légkeveréses módban pirítjuk, de nem fordítjuk meg. 
  4. Pürével, savanyúsággal tálaljuk. 





Túrós palacsinta vanília öntettel



Hozzávalók a túrókrémhez:

  • 25 dkg tehéntúró
  • ízlés szerint cukor, nálam 2 evőkanál
  • fél citrom leve és a citrom reszelt héja
  • 2 evőkanál tejföl

Hozzávalók a palacsintához:

  • 20 dkg liszt
  • 2 tojás
  • 3 dl tej
  • 2 dl szóda vagy buborékos ásványvíz
  • csipetnyi só
  • 2 evőkanál olaj a tésztába
  • pár csepp olaj a serpenyőbe az első palacsinta sütésekor

Hozzávalók az öntethez:
  • 1 tasak vanília pudingor
  • 4 csapott evőkanál cukor
  • 6 dl tej
Friss vagy fagyasztott gyümölcs a tetejére. 


  1. Először elkészítjük a túrókrémet. A túrót villával áttörjük, majd hozzáadjuk a cukrot, citromlevet, tejfölt és a citrom reszelt héját. Az egészet alaposan összekeverjük és felhasználásig a hűtőbe tesszük.
  2. Összeállítjuk a palacsintatésztát. A lisztet egy tálba tesszük, beleütjük a tojásokat, megsózzuk, majd adagonként  hozzákeverjük a tejet, szódát. Csomómentesre keverjük. A legvégén belekeverjük az olajat. 
  3. Egy serpenyőben pár csepp olajat melegítünk, és evőkanálnyi adagokkal egyenként kisütjük a palacsintákat. 
  4. A vaníliapudingot elkészítjük a szokás módón, 6 dl tejjel. 
  5. Végül a palacsintákat megtöltjük a túrókrémmel, feltekerjük, meglocsoljuk az öntettel, megszórjuk erdei gyümölccsel.
  6. Melegen és hidegen is egyaránt nagyon finom! :))






Jó étvágyat kívánok!