Köszöntelek az oldalamon! Nagyon szeretek sütni, főzni, alkotni, megálmodni egy ételt, ellazít, kikapcsol, elvarázsol. Szeretek új recepteket kipróbálni, sokszor csak egy elképzelés van a fejemben, főzés közben alakul, formálódik, alakul a végeredmény. Rendszerint jól, mert elég hamar elfogy :) Három kamasz anyukája vagyok, fontosnak tartom, hogy minél természetesebb és egészségesebb alapanyagokat használjak. Jó böngészést és főzőcskézést kívánok! Köszönöm, hogy benéztél hozzám! Verus

2020. július 24., péntek

Tejszínes cukkinifőzelék fasírttal



Nagyon szeretjük a tökfőzeléket, most cukkini volt itthon, így ezzel kísérleteztem. Szerintem ízre kb. ugyanolyan, főleg, hogy a fűszerezésen sem változtattam. Én édeskésen, enyhén savanyún szeretem, pont úgy, ahogy anyukám készítette gyerekkoromban. Ehhez az ízvilághoz szorosan hozzátartozik a csombord is, más néven borsikafű. A kapor mellett izgalmas ízt ad a főzeléknek.

Hozzávalók a főzelékhez:

  • 2 közepes cukkini
  • 1 vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2 dl habtejszín (nálam Lidl, laktózmentes)
  • 2 evőkanál tejföl
  • 2 evőkanál liszt
  • só, bors
  • 2-3 evőkanál olívaolaj
  • 2-3 evőkanál cukor (ízlés szerint)
  • kb 1 kiskanál ecet
  • 2 csipetnyi csombor (borsikafű)
  • friss kapor 

  1. A cukkinit rusztikusan megpucoljuk, nem baj, ha egy kis zöld rész marad rajta. Enyhén megsózzuk és pár percig pihentetjük.
  2. A vöröshagymát apróra vágjuk és kevés olívaolajon megdinszteljük. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, majd a lereszelt cukkinit is. Ízlés szerint borsozzuk, cukrozzuk, megszórjuk csomborddal, majd felöntjük annyi vízzel ami éppen ellepi. Fedő alatt 10-15 percig pároljuk.
  3. Elkészítjük a habarást. A lisztet csomómentesre keverjük a tejszínben, hozzáadjuk a tejfölt is.
  4. Végül a habarással besűrítjük a főzeléket. Mielőtt belekeverjük, a forró léből egy evőkanálnyit adunk a habaráshoz, így a hőkiegyenlítés miatt nem lesz csomós a főzelék. 
  5. Forrásig kevergetjük,  és készen is van. Sóval, cukorral, egy kis ecettel utánaízesítünk. Végül belekeverjük az apróra vágott kaprot is. Ha nincs friss, megfelel a szárított kapor is. 

Hozzávalók a fasírthoz:

  •  fél kg darált hús
  • fasírt fűszerkeverék vagy  ízlés szerint ( nálam most só, bors, pirospaprika, fokhagymapor, 1 kiskanál mustár, majoranna)
  • 1 vöröshagyma
  • 2 tojás
  • 2 tejbe áztatott kifli
  • zsemlemorzsa 

  1. A vöröshagymát egy kis olajon megdinszteljük, majd ha kihűlt a darált húshoz adjuk. A húst fűszerezzük ízlésünk szerint, én most egy kiskanál mustárt is tettem bele. Hozzáadjuk a két tojást, a vajban áztatott puha kiflit és annyi zsemlemorzsát, hogy kézzel jól formázható, puha masszát kapjunk.
  2. Lefedve legalább 1 óráig hűtőben pihentetjük.
  3. Egy serpenyőben olajat hevítünk, majd a húsmasszából golyókat formázunk. Belehempergetjük zsemlemorzsába, majd közepes lángon megsütjük. 





2020. július 21., kedd

Barna sörben pácolt tarja, tepsis burgonyával


Hozzávalók:

  • 6-7 szelet sertéstarja ( kb. 1 kg)
  • 1,5 dl barna sör
  • só, bors, pirospaprika
  • 4 gerezd fokhagyma
  • csipetnyi majoranna
  • csipetnyi Cayenne bors  vagy őrölt csili (opcionális)
  • 1 evőkanál méz 
  • 1 kiskanál mustár
  • 2-3 evőkanál olaj
  • pár szem burgonya, tepsimérettől függően, nálam 4 közepes volt
  • 1 vöröshagyma

  1. A tarját kb. 1 cm-es szeletekre vágjuk, enyhén kiklopfoljuk. Beletesszük egy mélyebb tálba, bedörzsöljük a fűszerekkel, hozzáadjuk a mézt, mustárt, olajat és a sört is, jól átkeverjük. Beletesszük a  vastagabb karikákra vágott hagymát is.  Fóliával letakarva egy éjszakára a hűtőbe tesszük, de minimum 3 órára.
  2. A bepácolt szeleteket egy nagy tepsibe rendezgetjük, ráöntjük a páclét a hagymakarikákkal és mellé sorakoztatjuk a megpucolt, félbe, negyedbe vágott burgonyát.
  3. Alufóliával letakarva 200 fokon kb. 1 óráig sütjük, légkeveréses módban. Ha a húsi már puha, levesszük a fóliát és további kb 20-25 percig sütjük, egyszer megfordítjuk. Ha szép piros, enyhén ropogós készen van! :) Vigyázzunk, hogy ne süssük túl, mert akkor kiszárad. 




Két nap múlva, a maradékot egy serpenyőben chilis mézes fűszerkeverékkel pár evőkanál olajon újrapirítottam....:))

2020. július 4., szombat

Tejszínes hagymakrémleves házi cipóban



Az egyik kedvenc levesem, a gyerekek is nagyon szeretik. Főleg, ha tányér helyett frissen sütött cipóban tálalom. :))
A nagy meleg miatt most azonban csaltam picit, nem nagyon volt kedvem még  cipót is gyártani. Így gyors megoldásként nagy hamburgerbucikat vettem, levágtam a tetejüket, a belsejüket kiszedtem és 180 fokos sütőben 10 perc alatt megpírítottam. A gyerekeknek ízlett, mind megették! :)))


·        1 kg vöröshagyma
·        3 gerezd fokhagyma
·        2 közepes méretű krumpli
·        2 dl főzőtejszín
·        kb 1,5 liter húsleves alaplé vagy 2 leveskocka 
·        só, bors, csipetnyi szerecsendió
·        7 dkg vaj
·        1 evőkanál liszt
·        reszelt sajt, pirított bacon a tetejére



  1. A hagymát megpucoljuk, nagyobb kockákra vágjuk, majd a vajban gyakori kevergetés mellett üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát is, picit átkeverjük. 
  2. A krumplit meghámozzuk, kisebb kockákra vágjuk, hozzáadjuk a megdinsztelt hagymához. Meghintjük 1 evőkanál liszttel és jól átkeverjük.
  3. Felöntjük kb 1,5  liter alaplével. Sózzuk, borsozzuk. Ha nincs alaplevünk, húsleveskockával vagy vegetával helyettesíthetjük. 1-2 kocka elég. Fedő alatt takarékon addig főzzük, míg a krumpli is megpuhul. 
  4. Ha elkészült, levesszük a tűzről, botmixerrel krémesre turmixoljuk. Ha szükséges az elfőtt vizet pótoljuk. Majd belekeverjük a tejszínt, összefőzzük és már készen is van! 
  5. Ha szükséges utánaízesítünk, kevés szerecsendiót szórunk a tetejére. 
  6. Tálaláskor a cipók tetejét levágjuk, a belsejét kiszedjük. Belemerjük a levest,  sajtot reszelünk a tetejére és megszórjuk a pirított baconnel. 



A cipó hozzávalói és elkészítése: 


·        1 kg fehér liszt
·        100 ml étolaj
·        5 dkg élesztő
·        2 evőkanál só
·        1 ek cukor
·        kb. 3 - 3,5  dl víz és 1 dl tej

  1. Az élesztőt felfuttatjuk a cukros, langyos tejben. 
  2. A lisztet egy nagy tálba szitáljuk,  hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt, olajat, sót, adagonként a vizet, majd robotgéppel elkezdjük dagasztani. Közepesen lágy, rugalmas tésztát kell kapnunk.
  3. Ha szükséges, további langyos vizet adhatunk hozzá. A tészta akkor jó, ha nem ragacsos és  elválik a tál oldalától. Ezután letakarjuk és meleg helyen a duplájára kelesztjük. Kb. 40-45 perc. 
  4. Ha már megkelt, lisztezett deszkán zsemleméretű cipókat formázunk, majd sütőpapírral bélelt tepsire tesszük. Konyharuhával letakarva 20-25 percig pihentetjük. Én hat részre szoktam osztani a tésztát. 
  5. A sütőt előmelegítjük 200 fokra, a cipók tetejét vízzel bespricceljük, vagy egy ecset segítségével vékonyan bevizezzük,  majd betesszük a sütőbe és  kb. 25 -30 perc alatt készre sütjük.
  6. Ebből az adagból 6 cipót készítettem.




2020. július 3., péntek

Pörkölt, szaftjában főtt burgonyával



Jobb címet nem találtam neki.....:))) Ez az étel isteni, nem tudom máshol hogy hívják, de gyakorlatilag egy pörkölt, amiben megfőzzük  a végén a burgonyát.  Így tökéletesen átveszi az ízeket és ettől lesz sokkal finomabb, ízesebb. A hús bármilyen lehet, én most pulykacombot használtam, máskor soványabb tarjából vagy lapockából készítem. Ez most kicsit különlegesebb ízvilágot kapott, volt itthon még egy kis üveg paradicsomos chilis chutney (Lidl), abból tettem egy jó evőkanálnyit. :))

Hozzávalók: 

  • 1 kg hús ( nálam pulykacomb) 
  • 2 nagy fej hagyma
  • 1 nagyobb paprika
  • 1 paradicsom
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 evőkanál gulyáskrém ( elhagyható)
  • 1 evőkanál paradicsomos chilis chutney ( elhagyható)
  • só, bors, majoranna
  • 3-4 evőkanál olaj
  • kb 70 dkg burgonya (nálam 4 közepes méretű)

  1. Az apróra vágott hagymát kevés olajon üvegesre dinszteljük. Hozzáadjuk a kis kockákra vágott paprikát, paradicsomot, átkeverjük, majd a zúzott fokhagymát is beletesszük. Levesszük a tűzről és adunk hozzá kb 1 jó evőkanálnyi pirosparikát. 
  2. Ezután beletesszük a felkockázott husit, sózzuk, ízlés szerint borsozzuk, megszórjuk majoránnával. Én nagyon szeretem , így két jó nagy csipetet teszek bele. Végül hozzákeverjük még a gulyáskrémet és a chutneyt is. Utóbbitól enyhén édeskés, pikáns ízt kap. 
  3. Felöntjük kicsivel több vízzel, mitn ami éppen ellepi és fedő alatt takarékon puhára főzzük. A pulykahusinál ez kb 50-60 perc, sertésnél kicsivel több.
  4. Amikor már puha a hús, hozzáadjuk a megpucolt, negyedelt burgonyát, az elfőtt vizet pótoljuk, és puhára főzzük. Ez még kb 10-15 perc, burgonyától függően. 
  5. Savanyúsággal tálaljuk.