Köszöntelek az oldalamon! Nagyon szeretek sütni, főzni, alkotni, megálmodni egy ételt, ellazít, kikapcsol, elvarázsol. Szeretek új recepteket kipróbálni, sokszor csak egy elképzelés van a fejemben, főzés közben alakul, formálódik, alakul a végeredmény. Rendszerint jól, mert elég hamar elfogy :) Három kamasz anyukája vagyok, fontosnak tartom, hogy minél természetesebb és egészségesebb alapanyagokat használjak. Jó böngészést és főzőcskézést kívánok! Köszönöm, hogy benéztél hozzám! Verus

2014. október 14., kedd

Baracklekváros piskótatekercs



























  • 7 tojás
  • 5 evőkanál liszt
  • 5 evőkanál cukor
  • csipetnyi só
  • fél csomag sütőpor
  • házi baracklekvár

  1.  A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét egy csipetnyi sóval kemény habbá verjük és félretesszük. A sárgáját elkeverjük a cukorral és habosra keverjük. 
  2. A kétféle tojáshabot óvatosan összekeverjük, majd három adagban hozzászitáljuk a sütőporos lisztet. Laza mozdulatokat összekeverjük, vigyázzunk, hogy a hab ne törjön össze.
  3. A tésztamasszát ráöntjük egy nagy, lapos, sütőpapírral kibélelt tepsire és egyenletesen eloszlatjuk rajta.
  4. 180 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt megsütjük.
  5. Sütés után nedves konyharuhára borítjuk és feltekerjük. Néhány perc múlva a sütőpapír könnyen lejön. 
  6. Ha kissé kihűlt, megkenjük baracklekvárral, újra feltekerjük és megszórjuk porcukorral. 





8 megjegyzés:

  1. Aaaah! Hogy ezt nagyanyám mennyire tudta ... de mennyire! :)

    VálaszTörlés
  2. Egyszerű sütemény, de mégis kedvencünk :) 8 hónapos unokámnak még nem sütöm, de annak is eljön az ideje, igaz? :)

    VálaszTörlés
  3. A férjem kedvence, nagyon guszta! :-)

    VálaszTörlés
  4. Klasszikus süti, szeretjük. :) Guszta!

    VálaszTörlés