· 3-4 kacsacomb (kb 1,5 kg)
· 2 fej vöröshagyma
· 4 gerezd fokhagyma
· só
A párolt káposztához:
A párolt káposztához:
· 1 kg lila káposzta
· 1 lila hagyma
· só, bors, 2-3 csipetnyi fahéj, őrölt kömény, morzsolt majoránna, cukor
· 1 dl félédes vörösbor
· 2 evőkanál ecet
· olaj
Sokszor sütöttem már kacsát, sokféle módszerrel, de eddig ez sikerült a legjobban. Azt hiszem ez lesz a család kedvence :-))Pofon egyszerű és garantált a siker. Egy nagy, fedővel rendelkező jénai tál szükséges hozzá.
A combokat megmossuk, bőrüket egy éles késsel enyhén bekockázzuk, besózzuk, betesszük a jénaiba és egy óráig pihentetjük. Utána mellérakunk két negyedbe vágott vöröshagymát, 3-4 gerezd fokhagymát, lefedjük és betoljuk a hideg sütőbe. 180-200 fokon kb. két óra alatt vajpuhára sül, közben kétszer átfordítjuk. Külön zsiradékot, vizet nem adunk hozzá.
A párolt káposztához a káposztát feldaraboljuk, vékony csíkokra vágjuk, majd besózzuk. Kevés olajon megpároljuk az apró kockákra vágott lilahagymát, majd hozzáadjuk a káposztát és felöntjük kb. két dl vizzel. Sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint ízesítjük egy kis majoránnával, örölt köménnyel, fahéjjal, cukorral, ecettel. Amikor már majdnem puha, hozzáadjuk a vörösbort is és további 20 percig pároljuk, ekkor már fedő nélkül, hogy a felesleges folyadék elpárologjon.
Burgonyapürével tálaljuk.
Jó étvágyat kívánok!

Tökéletesen finom!!!
VálaszTörlésEz lesz a karácsonyi menüm egyike.
VálaszTörlésKöszi a receptet:)