Köszöntelek az oldalamon! Nagyon szeretek sütni, főzni, alkotni, megálmodni egy ételt, ellazít, kikapcsol, elvarázsol. Szeretek új recepteket kipróbálni, sokszor csak egy elképzelés van a fejemben, főzés közben alakul, formálódik, alakul a végeredmény. Rendszerint jól, mert elég hamar elfogy :) Három kamasz anyukája vagyok, fontosnak tartom, hogy minél természetesebb és egészségesebb alapanyagokat használjak. Jó böngészést és főzőcskézést kívánok! Köszönöm, hogy benéztél hozzám! Verus

2012. december 20., csütörtök

Burgonyával, hagymával sült sertéstarja





·        1,5 kg csont nélküli sertéstarja
·        kb. 5-6 evőkanál zsír
·        4 gerezd fokhagyma
·        2 fej vöröshagyma
·        só, bors
·        4-5 db burgonya
·        sült hús fűszerkeverék


Az új jénai tálam felavatása :-)

A tarját megmossuk, lecsepegetjük, sózzuk, borsozzuk és bedörzsöljük 1 zúzott fokhagymával, valamint  a fűszerkeverékkel. Lefedve, hűtőszekrényben legalább 3 órán át pihentetjük.

A jénai tálba beletesszük húst, persze ha nincs ekkora jénaink, jó a római tál vagy egyéb mélyebb tepsi. A hús köré rendezgetjük a megpucolt, négybe vágott burgonyát, a szintén négybe vágott hagymát, fokhagymagerezdeket, néhány evőkanálnyi zsírt pöttyintünk ide oda. Majd lefedjük a jénai tetejével és betesszük a 200 fokos előmelegített sütőbe. kb. 2 órán át pároljuk, sütjük, a fedőt sem kell levenni, a tál szinte magától tudja, mi a dolga. Két óra alatt csodásan megpuhult, majd megpirult a hús. 

 Melegen burgonyapürével tálaltam, bármilyen savanyúság, saláta vagy tartármártás illik hozzá. Másnap hidegen felszeletelve, friss, ropogós zsíros kenyérre pakolva mennyei lakoma!


 



4 megjegyzés:

  1. Ujjjujjúúújjj! Nem új, csak tetszik és ujjongok. :)
    Boldog Karácsonyt! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Neked is Boldog Karácsonyt kívánok......:-))

      Törlés
  2. A jénait hideg sütőbe tetted vagy előmelegítettbe, és egy kis vizet nem öntöttél a hús alá? Éva

    VálaszTörlés
  3. Éva, 200 fokos előmelegített sütőbe tettem és semmi vizet nem raktam alá. A krumpli meg a hús is annyi levelet ereszt, hogy a végén még néhány kanálnyit le is vettem. Verus

    VálaszTörlés