Köszöntelek az oldalamon! Nagyon szeretek sütni, főzni, alkotni, megálmodni egy ételt, ellazít, kikapcsol, elvarázsol. Szeretek új recepteket kipróbálni, sokszor csak egy elképzelés van a fejemben, főzés közben alakul, formálódik, alakul a végeredmény. Rendszerint jól, mert elég hamar elfogy :) Három kamasz anyukája vagyok, fontosnak tartom, hogy minél természetesebb és egészségesebb alapanyagokat használjak. Jó böngészést és főzőcskézést kívánok! Köszönöm, hogy benéztél hozzám! Verus

2013. szeptember 29., vasárnap

Fahéjas, gyömbéres cukormázzal bevont sült alma







·        8-10 db közepes méretű alma
·        15 dkg cukor
·        1 kiskanál margarin
·        2-3 csipetnyi fahéj
·        1 csipetnyi őrölt gyömbér
·        1 zacskó mazsola


Az almákat megmossuk, csutkáját eltávolítjuk és egy nagyobb tepsibe, tűzálló tálba helyezzük. A mazsolát beleszórjuk az almák közepébe, megszórjuk két kanálnyi fahéjas cukorral,  majd 180 fokos sütőbe tesszük. Kb. 25 percig sütjük, mikor már jó puha, kivesszük. 

Közben a cukrot a margarinnal addig hevítjük, míg szépen el kezd karamellizálódni. Addig kevergetjük, míg szép világosbarna lesz. Belekeverjük a fahéjt, gyömbért, majd az egészet óvatosan rácsurgatjuk az almákra. Ha még keményedés előtt tányérra szedjük, az olvasztott cukorból egy kés segítségével, díszítést is készíthetünk. 



2013. szeptember 21., szombat

Karamelles alma télre :))

  


·        4 kg starking alma
·        25 dkg cukor
·        fahéj
·        2 nagy evőkanál citromsav


  1. A citromsavat feloldjuk kb. másfél liter vízben. Az almákat megmossuk, meghámozzuk, a magházukat eltávolítjuk, majd felkockázzuk és beletesszük a citromsavas vízbe. Ettől az alma szép fehér marad, nem barnul meg. 
  2. Egy nagyobb edényben kis lángon világos barnára karamellizáljuk a cukrot, majd beletesszük az almakockákat. Sercegni fog, vigyázzunk, nehogy égési sérülést szenvedjünk. 
  3. Ízlés szerint megszórjuk fahéjjal, mi nagyon szeretjük, úgy hogy bőven tettem bele. Kb. 15-20 percig kevergetjük, a lényeg, hogy az alma még egyben maradjon, ne főjön szét. A starking alma tökéletes erre a célra, kemény húsa van és kevésbé lédús. 
  4. Végül tisztára mosott, csírátlanított befőttes üvegekbe szedjük, szorosan lezárjuk 2 réteg fóliával, vagy kupakkal és 5 percre a tetejére fordítjuk.  Ezzel a maradék levegőt is kiszorítjuk.  Utána mehet 24 órára takarók, paplanok közé dunsztolódni.

Sültek mellé, süteményekbe, vagy csak önmagában desszertnek ajánlom. Tartósítószer nem kell bele, ha tisztán dolgoztunk, hónapokig eláll a kamra polcain. 



2013. július 31., szerda

Tortilla







·        30 dkg búzaliszt
·        10 dkg kukoricaliszt
·        6 evőkanál olaj
·        kb. 2 dl langyos víz
·        1 kiskanál só

·        Kockára vágott sült hús, paradicsom, uborka, jégsaláta, lilahagyma
·        Öntet: 3 dl natúr joghurt, kapor, só, cukor, 1 gerezd fokhagyma, cukor

A kétféle lisztet a sóval, olajjal és vízzel együtt kézzel alaposan összegyúrjuk. Kemény, jól nyújtható tésztát kell, hogy kapjunk. 10 percig pihentetjük, majd 2 részre osztjuk a tésztát és két rudat sodrunk. Majd a rudakat 10-12 darabra vágjuk, kis gombócokat formázunk és ismét 10 percig pihentetjük, utána sokkal könnyebb kinyújtani. Lisztezett deszkán 1 mm vékonyra kinyújtjuk, majd közepesen meleg teflon serpenyőben mindkét oldalát 1 percig sütjük. Tovább ne süssük, mert akkor  nagyon kiszárad és törékeny lesz. Az elkészült tortilla lapokat tiszta konyharuhával fedjük le. Hűtőben légmentesen lezárva napokig eláll, kiválóan fagyasztható.





Az öntethez keverjük össze a natúr joghurtot a kaporral, 1 gerezd zúzott fokhagymával, ízlés szerint adjunk hozzá sót, cukrot, borst.
A tortilla belevalók igazán bármi lehet, ami szem-szájnak ingere:)) Én most felkockázott sült tarját és rengeteg zöldséget pakoltam bele. Nagy sikere volt, percek alatt elfogyott.










2013. július 20., szombat

Baracklekváros barátfüle





·        60 dkg liszt
·        25 dkg zsír
·        2 tojás
·        3 dkg élesztő, 1 dl tej, 1 kiskanál cukor
·        2-2, 5 natúr joghurt
·        1 csomag vaníliás cukor, fahéj
·        25 dkg cukor
·        baracklekvár
·        1 tojás a kenéshez
·        porcukor a tetejére

Az élesztőt felfuttatjuk a cukros tejben. A lisztet egy nagy tálban összegyúrjuk a zsírral, sóval, cukorral, beledolgozzuk a tojásokat és a joghurtot is. Közepesen lágy, könnyen nyújtható tésztát kell, hogy kapjunk, további tej hozzáadásával lazíthatjuk, ha szükséges. Letakarjuk és 30 percig pihentetjük. 

Lisztezett deszkán kb. fél cm vékonyra nyújtjuk, derelyevágóval 7 x 7 cm-es négyzetekre vágjuk. A négyzetek közepébe baracklekvárt teszünk, majd a két átlós csücskét összenyomjuk.Nem baj, ha  egy kis lekvár kifolyik, a tésztára sült lekvárnál nincs is finomabb :) Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, szorosan egymás mellé, tetejüket lekenjük a felvert tojással, majd megszórjuk a vaníliás cukorral és néhány csipetnyi fahéjjal. 180 fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütjük. Miután enyhén kihűlt, megszórjuk porcukorral.

Jó sütögetést kívánok!





Azok kedvéért, akik ebben a nagy melegben úgy döntenek, hogy inkább egy jó nagy pohár hideg limonádéval a kezükben hűsölni szeretnének és nem a konyhában szorgoskodni, ajánlani szeretném a Foodpanda oldalát.  Ez egy nagyszerű ételrendelő oldal, ahol az étel könnyen és egyszerűen házhoz megy :)

2013. július 15., hétfő

Meggyes pite nagyi módra

   


·        1 csomag sütőpor
·        1 tojás
·        20 dkg margarin
·        1 csomag vaníliás cukor
·        1 csapott kiskanál őrölt fahéj
·        20 dkg cukor
·        4 evőkanál dara
·        2-3 csipetnyi só
·         150 g tejföl
·        1 tojás a kenéshez


A szobahőmérsékletű alapanyagokat egy nagy tálban összegyúrjuk, ha nagyon nehezen áll össze, további tejjel lazíthatjuk, majd fél óráig pihentetjük. A meggyet kimagozzuk. Két részre osztjuk a tésztát és kb. fél cm vékonyra nyújtjuk. Egy nagy, sütőméretű tepsit kibélelünk sütőpapírral, majd óvatosan belesimítjuk a tésztát. Megszórjuk két evőkanál darával, majd elrendezgetjük rajta a meggyszemeket. Megszórjuk a vaníliás cukorral, fahéjjal és két kanálnyi darával. Ráborítjuk-nyomkodjuk a másik lapot, felvert tojással lekenjük, villával enyhén megszurkáljuk. 180 fokos előmelegített sütőben30-35 perc alatt aranybarnára sütjük. Miután enyhén kihűlt, felkockázzuk, a tetejét porcukorral meghintjük. 









Zöldséges-tejszínes hallal rakott burgonya római tálban sütve





·        1 kg tengeri halfilé
·        hal fűszerkeverék
·        1 kg burgonya
·        1 üveg Bonduelle szeletelt gomba (280 g)
·        1 közepes méretű cukkini, 3 db. fehérrépa
·        2 nagy fej vöröshagyma, 1 csokor zöldhagyma
·        2 dl tejszín
·        , bors, 2 gerezd fokhagyma
·        1 csokor petrezselyem
·        2 dl tejfől
·        8-10 szelet bacon

A halfiléket felkockázzuk, megszórjuk a hal fűszerkeverékkel, én kb két evőkanálnyit tettem rá, hozzáadjuk a tejszínt, összekeverjük és lefedve legalább 2 órán át a hűtőben pácoljuk. 

Közben a cukkínit, fehérrépát megpucoljuk és sós vízben néhány perc alatt puhára főzzük. A burgonyát héjastól sós vízben szintén megfőzzük. A hagymát megtisztítjuk, vékonyan felszeleteljük és kevés olajon a karikákra vágott újhagymásval együtt megpároljuk, majd hozzáadjuk a gombát, apróra vágott petrezselymet is. Enyhén sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és jól átkeverjük, majd levesszük a tűzről.




A római tálat 10 percre vízben áztatjuk, majd kiöntve a vizet, megtöröljük, olajjal kikenjük és elkezdjük rétegesen lerakni a hozzávalókat. 
Alulra jön a megtisztított, karikákra vágott főtt burgonya fele,  a felszeletelt cukkini, fehérrépa, hagymás gomba, majd a tejszínes hal. Majd a maradék krumplival befedjük és az egészet tejföllel meglocsoljuk. A tetejére rendezgetjük a bacon szeleteket, lefedjük és 180 fokos sütőben kb 50 percig sütjük. Utána levesszük a fedőt és addig sütjük tovább, míg a bacon megpirul.
Tálaláskor citromszeletekkel díszíthetjük. 




Jó étvágyat kívánok!



2013. június 27., csütörtök

Kukoricás-kolbászos muffin



·        25 dkg liszt
·        2 tojás
·        1 - 1 dl natúr joghurt, tejföl
·        só, bors, 1 kiskanál sütőpor, 1 csipetnyi szódabikarbóna
·        10 dkg morzsolt kukorica
·        7 dkg puha, füstölt parasztkolbász
·        20 dkg reszelt trappista sajt

A családban inkább a sós muffinoknak van sikere, ezt  nemrég sütöttem az alapján, hogy mit talátam a hűtőben. Gyorsan elfogyott :-)) 

 A sütőt előmelegítjük 180 fokra, hőlégkeveresésest 160-ra. A tészta hozzávalóit a kukorica, a kolbász, és sajt kivételével egy tálban alaposan összekeverjük. Egy fél kiskanálnyi sót és ízlés szerint borsot adunk hozzá, végül hozzákeverjük a kis kockákra vágott kolbászt, kukoricát, 5 dkg reszelt sajtot. Krémszerű tésztát kell, hogy kapjunk, ha nagyon sűrű lenne, kis tejjel lazíthatjuk. A formát kikenjük margarinnal, majd a tésztát egyenlően elosztjuk a formákban, a tetejét megszórjuk reszelt sajttal. 20-25 perc alatt készre sütjük.



Hawaii pizza






·        szeletelt ananász
·        szeletelt konzerv gomba
·        20 dkg vékonyra szeletelt sonka
·        kukorica, hagymakarikák
·        40 dkg reszelt sajt



A pizzatészta receptje itt.  

A paradicsomos alap receptje itt.  

Ha a tészta elkészült, megkenjük a paradicsomos mártással, és rápakoljuk a feltétet. Először a sonkát, gombát, közé rendezgetjük az ananászkockákat, kukoricát. Végül megszórjuk jó bőven reszelt sajttal, teszünk rá  vékonyra szeletelt hagymakarikákat. Sütőpapírral bélelt tepsiben 220 fokos sütőben készre sütjük.




2013. május 16., csütörtök

Petrezselymes tócsni

 


·        1 kg burgonya
·        2 tojás
·        5-6 evőkanál liszt
·        só, bors
·        4 gerezd fokhagyma, 1 fej vöröshagyma, 1 nagy csokor petrezselyem
·        olaj a sütéshez
·        tejföl, reszelt sajt

A burgonyát megmossuk, megpucoljuk, majd egy nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Beletesszük egy nagyobb tálba és hozzákeverjük a tojásokat, a zúzott fokhagymát, apróra vágott hagymát, petrezselymet, sóval, borssal ízesítjük, majd hozzákeverjük a lisztet is. Azonnal sütjük, különben a burgonya levet ereszt, valamint megszürkül. Egy serpenyőben felfórosítjuk az olajat és a burgonyamasszát egy evőkanál segítségével az olajba tesszük, majd a kanál hátával kb. 1 cm vékony lepényekké simítjuk.

 Én kb. másfél evőkanálnyi tócsnikat szoktam sütni. Mindkét oldalát mérsékelt lángon kb. 5-5 percig szép arany barnára sütjük. Papírszalvétára szedjük, hogy a felesleges zsiradékot leitassuk. Forrón, tejföllel, reszelt sajttal tálaljuk.




Kukoricás hagymás bab

 

·        1 nagy fej vöröshagyma
·        2 gerezd fokhagyma
·        1 konzerv Bonduelle vörösbab
·        1/2 konzerv kukorica
·        só, bors, morzsolt majoránna, morzsolt oregáno
·        1 kiskanál cukor
·        2 kis konzerv sűrített paradicsom
·        olaj

                            
A hagymát megtisztítjuk, félbevágjuk, majd vékonyan felkarikázzuk. Egy serpenyőben kevés olajon üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és egy picit megpirítjuk. Hozzáadjuk a babot, fél konzerv kukoricát, a sűrített paradicsomot. Ízlés szerint ízesítjük, sóval, borssal, cukorral, a szárított majoránnával, oregánoval. Adunk hozzá kb. két dl vizet és fedő alatt 20 perc alatt összefőzzük. Ha a kertünkben adódik némi friss petrezselyem, tálalások megszórjuk vele a tetejét.
Friss kenyérrel tálaljuk.