Köszöntelek az oldalamon! Nagyon szeretek sütni, főzni, alkotni, megálmodni egy ételt, ellazít, kikapcsol, elvarázsol. Szeretek új recepteket kipróbálni, sokszor csak egy elképzelés van a fejemben, főzés közben alakul, formálódik, alakul a végeredmény. Rendszerint jól, mert elég hamar elfogy :) Három kamasz anyukája vagyok, fontosnak tartom, hogy minél természetesebb és egészségesebb alapanyagokat használjak. Jó böngészést és főzőcskézést kívánok! Köszönöm, hogy benéztél hozzám! Verus

2011. március 26., szombat

Dobostorta


Hozzávalók 5 piskótalaphoz:

·        7 tojás
·        15 dkg liszt
·        14 dkg cukor
·        ½ cs. sütőpor
·        késhegynyi só

Hozzávalók a krémhez:

·        4 tojás
·        2 evőkanál kakaópor
·        1 tábla  étcsokoládé (100 g)
·        30 dkg cukor
·        25 dkg margarin
·        1 evőkanál rumaroma

A cukormázhoz:

·        20 dkg cukor
·        egy kiskanál margarin


A dobostorta hungarikum, megalkotója Dobos C. József (1847-1924) híres pesti cukrászmester volt. Amikor 1884-ben elkészítette a róla elnevezett édességet, célja az volt, hogy olyan tortát készítsen, amely a kor kissé elmaradott hűtési technikái mellett is hosszú ideig fogyasztható és élvezhető marad.

Először készítettem el ezt a tortát, izgultam is nagyon, hogy sikerül. Főleg a tetejétől tartottam, de egy kis ügyeskedéssel, ha nem is elsőre, de második nekifutásra sikerült. Az eredeti recept szerint egyenként kell kisütni a piskótalapokat, én ezen annyit változtattam, hogy egy lap kivételével, ami a tetejére került egyben sütöttem meg a piskótát egy kapcsos tortaformában és utána vágtam négy fele. 

A piskótához előveszünk egy kapcsos tortaformát, kivajazzuk. A sütőport elkeverjük a liszttel. A tojásokat szétválasztjuk.  A sárgáját habosra keverjük. A tojás fehérjét robotgéppel félkeményre felverjük, majd kanalanként hozzáadjuk a cukrot és keményre verjük. Ezután  hozzáadjuk a krémesre kevert tojás sárgákat is. Végül finom mozdulatokkal egy fakanállal kanalanként a lisztes keveréket is a tojáshabhoz keverjük. A tetejéhez szükséges lapot külön sütjük meg. Ehhez elővesszük a sütőpapírt és a kapcsos tortaforma alját kibéleljük vele. Erre kanalazunk kb. 1 cm vastag tésztát, egyenesre elegyengetjük, majd betesszük az előmelegített 180 fokos sütőbe. Hőlégkeverséses sütőben 170 fok.  Kb. 8 perc alatt készen van. Ha megsült, kivesszük, óvatosan levesszük róla a sütőpapírt, a lapot félretesszük. A tortaformát megtisztítjuk, kivajazzuk az alját és az oldalát is, majd beleöntjük a maradék piskótatésztát, és kb. 40 perc alatt készre sütjük.  Mivel vastagabb a tészta, figyeljünk arra, hogy két ütemben süssük meg. Az első 15 percben 170 fokon, majd  vegyük vissza a hőfokot 150 fokra és így süssük készre még kb.25 percig. Sütés közben a sütőajtót ne nyitogassuk, különben a piskóta összeesik. A formában hagyjuk kihűlni, csak utána vegyük ki. Egy hosszú éles késsel vágjuk 4 lapra. Ezután következik a krém.



A krémhez a tojásokat a cukorral és a kakaóval elkavarjuk, majd gőz fölött gyakran kevergetve kb. 15 perc alatt összefőzzük. A margarint és a tábla csokit egy tálban megolvasztjuk, majd dermedni hagyjuk. Többször átkeverjük, ettől igazán krémes lesz. Végül a két krémet összekeverjük, beletesszük a rumaromát és hagyjuk hűlni, dermedni. Amikor már kellően kenhető, a lapokat megkenjük a krémmel, majd a tetején és az oldalán is egyenletesen eloszlatjuk. 

Ezután jön a torta tetejének készítése. A cukormáz felvágásához nekem a pizzavágó vált be a legjobban, de egy megvajazott hosszú éles kés is megfelel. A piskótalapot ráhelyezzük egy nagy, lehetőleg fém tálcára (lehet egy nagy tepsi is), majd ezen fogunk vágni. A cukrot egy kis lábosban mérsékelt tűzön megolvasztjuk. Folyamatosan kell kevergetni, nehogy odaégjen. Amikor már szép világosbarna színe van, hozzáadjuk a kiskanál margarint, jól elkeverjük és már önthetjük is piskótalapra. Nagyon vigyázzunk, nehogy a kezünkre fröccsenjen, mert égési sérüléseket okozhat. A lapon gyorsan elegyengetjük és utána hagyjuk egy kicsit megdermedni. Ez elég gyorsan megy, ne hagyjuk magára. Ha már majdnem szilárd, a pizza vágóval, egy nagyon erős és határozott mozdulattal a közepe felől elkezdjük cikkekre vágni. Ha nincs pizzavágónk, használjuk egy hosszú éles kést. Ebben az esetben a kést ne húzzúk, hanem egy határozott mozdulattal vágjunk, rányomva a kést a mázra. Nekem ez az egész mutatvány másodikra sikerült, mert először kívülről indultam és úgy a tészta hol ráragadt a vágóra, hol felpöndörödött. Aztán rájöttem, hogy belülről kell elkezdeni a szeletelést, és így már könnyedén ment. Az sem baj, ha elsőre nem teljesen sikerült átvágni, ha végül megszilárdul a cukormáz, utána  a vágás mentén könnyedén eltörhetjük. Ezután a már kihűlt cikkeket szépen elrendezgetjük a torta tetején. Az oldalát díszíthetjük morzsolt mandulával, dióval.








1 megjegyzés: