· 1 kg vöröshagyma
· 1, 5 kg krumpli
· 3 tv paprika
· ½ erős paprika
· 3 paradicsom
· 10 dkg szalonna
· 1 pár sütnivaló nyers kolbász
· 1 szál puhább füstölt kolbász
· 1 szál csípős száraz kolbász
· 6 szál vékony virsli
· 4-5 gerezd fokhagyma
· só, bors, őrölt kömény, 3-4 babérlevél
· 1-2 evőkanál pirospaprika
· 2-3 evőkanál zsír
A család egyik nagy kedvence, főleg így, bográcsban készítve az igazi. Fontos a sok hagyma, hogy jó sűrű legyen, illetve a kolbászok kiválogatása. Nálunk fő szempont, hogy legyen egy, ami szinte teljesen szétfő, ez a nyers kolbász, a másik egy puha, illetve egy szárazabb füstölt, csípős kolbász.
A szalonnát kis kockákra vágjuk és egy evőkanálnyi zsírt adva hozzá enyhén megpirítjuk, zsírját kioldjuk. Hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát a maradék zsírt és folyamatosan kevergetve, nagyon kis tűzőn üvegesre pároljuk. Ha otthon piknikezünk, ezt a két előkészítő műveletet megcsinálhatjuk egy nagy serpenyőben a tűzhelyen is, kisebb a leégés veszélye.
Ha ezzel megvagyunk, tegyük bele a felkarikázott kolbászokat, valamit a bőrétől megszabadított nyers kolbászt is. Adjuk hozzá a negyedelt paradicsomot, kicsumázott és félbevágott paprikákat, fél erős paprikát, zúzott fokhagymát sózzuk, borsozzuk, tegyük bele a babérlevelet, köményt és öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje. Dobjunk még bele két felkockázott burgonyát, ettől a végeredmény sokkal sűrűbb lesz, mert addigra szinte teljesen szétfő. Fakanállal szét is nyomkodhatjuk, ha már megpuhult. Ez az alaplé, ami a sok hagymától, krumplitól igencsak sűrű lesz. A pirospaprika hozzáadásával vigyázzunk, mert a kolbász is sok színt enged ki magából, óvatosan adagoljuk. Ha kolbász szétfőtt, illetve a hozzávalók megpuhultak, a krumpli szétesett, adjuk hozzá a többi krumplit is, valamint öntsük fel még kb. 1-1,5 liter vízzel. Ezt igazából ízlés kérdése, ki mennyire szereti sűrűn, vagy levesesebben. Ha szükséges, ízesítsük sóval, borssal, pirospaprikával. Ha a krumpli már majdnem puha, tegyük bele a felkarikázott virslit is és főzzük készre. Savanyúsággal, friss kenyérrel tálaljuk.
Jó étvágyat kívánok!
Szerintem is így az igazi, bográcsban! Kérlek, látogass el hozzám, átadnék egy díjat! http://www.martyhobby.blogspot.com/2012/03/husgomboc-kapros-karalabeval-ujabb-dij.html
VálaszTörlésKöszönöm szépen!
TörlésSzinte érzem az illatát! Nagyon finom tud lenni így szabadban bográcsban készítve. Nagyon guszta!
VálaszTörlésBizony, a kinti ízeket nem lehet pótolni. Nagy adag lett, de két nap alatt mind elfogyott :-)
TörlésIsteni lehetett, szeretjük a "jó öreg" paprikáskrumplit, mégis annyira ritkán készítem. Én egyébként galuskával főzve szeretem. Itt nem láttam sehol bográcsot. Csak grillezni szoktak az emberek, pedig valahol fel kell hajtanom egy bográcsot:)
VálaszTörlésSzerintem a neten biztos tudsz rendelni, ha segíthetek, szólj nyugodtan :-)
VálaszTörlésFinom lehetett, főleg ilyen kolbászválogatással (bár én még nyers, sütnivaló kolbászt nem tettem bele soha, de a füstölt kolbász és a virsli nálunk sem maradhat ki belőle. A paprikás krumplit nálunk az egész család nagyon szereti. Párom Trollanyuhoz hasonlóan nokedlival, ezért általában úgy főzöm.:)
VálaszTörlésKözépsőm nagy bográcsozó!! Megkért, hogy küldjek egy bográcsot Angliába, azóta ott is rendszeresen bográcsozik. De az itthoni fiúk is szeretik magukat felfüstölni, amikor csak lehet, a hét végén szalonnasütést tartottak a barátnőkkel :)
Verus nézz be hozzám légyszíves, szeretnélek egy játékra hívni:)
VálaszTörlés