Hozzávalók a piskótához:
· 7 tojás
· 15 dkg liszt
· 14 dkg cukor
· ½ cs. sütőpor
· késhegynyi só
Hozzávalók a krémhez:
· 4 tojás
· 1 evőkanál kakaópor
· 30 dkg cukor
· 25 dkg margarin
· 1 evőkanál rumaroma
· két csomag gesztenyepüré (500 g)
Egy csomag aszalt szilva, csokireszelék a torta tetejére
Az elkészítés: előveszünk egy kapcsos tortaformát, oldalát és alját kivajazzuk. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A sütőport elkeverjük a liszttel. Egy nagyobb tálba beleütjük a tojásokat, beletesszük a cukrot és a robotgép habverővilláival a legmagasabb fokozaton vastag habbá verjük. Kb. 5-10 perc, ez függ a robotgép teljesítményétől is. Akkor van készen, ha már szépen megemelkedett a sárgás tojáshab, és tele van apró levegőbuborékkal. Ezután visszaváltunk a legkisebb fokozatra és kanalanként hozzászitáljuk a lisztet is. Ezután beleöntjük a tésztát a formába, majd betesszük az előmelegített sütőbe. Két ütemben sütjük a piskótát, előszőr 180 fokon 15 percig, majd még további 25 percig 150 fokon. Sütés közben a sütőajtót ne nyitogassuk, különben a piskóta összeesik. A formában hagyjuk kihűlni, csak utána vegyük ki és vágjuk fel tetszés szerint 3 vagy 4 lapra.
A krémhez a tojásokat a cukorral és a kakaóval elkavarjuk, majd gőz fölött gyakran kevergetve kb. 15 perc alatt összefőzzük. A margarint és a tábla csokit egy fém tálban gőz felett megolvasztjuk, majd dermedni hagyjuk. Többször átkeverjük, ettől igazán krémes lesz. A gesztenyepépet egy mélyebb tányérban villával összetörtjük, majd a csokis margarinos krémhez keverjük. Végül a két krémet összekeverjük, beletesszük a rumaromát és hagyjuk hűlni, dermedni, többször megkeverjük. Az aszalt szilvát két, három darabkára vágjuk. Ha nem elég puha, akkor beletesszük egy pohár forró vízbe és addig hagyjuk benne, míg megpuhul. Amikor a krém már kellően kenhető, a lapokat megkenjük a krémmel, ráhelyezzük a szilva egy részét, majd ismét egy lap, krém és ismét szilva. Úgy oszlassuk el a krémet, hogy a torta tetejére és oldalára is jusson. A torta tetejét csokireszelékkel megszórjuk és tálalásig lefedve a hűtőszekrénybe tesszük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése